Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az NNI munkatársát akarták megvesztegetni

Kétmillió forinttal akarták megvesztegetni a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyik munkatársát - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában hétfő reggel.

A tudósítás szerint két férfi egy közösen lízingelt Maseratin veszett össze, mert egy idő után egyikük sem akarta fizetni - a Magyarországon 20 millió forintba kerülő - luxusautó bérleti díját. Egyikük azért is ki akart szállni az üzletből, mert úgy tudta, keresik a rendőrök és emiatt bujkált. Társa felajánlotta, kétmillió forinttal megvesztegeti a nyomozókat, hogy szabadlábon maradhasson. A bujkáló férfi ki is fizette az összeget, a Nemzeti Védelmi Szolgálat viszont leleplezte a befolyással üzérkedő férfit és a neki segítő élettársát, a bujkáló bűnözőt pedig elfogták.

Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője az M1-en elmondta: az NVSZ feljelentése nyomán az ügyészség három embert hallgatott ki gyanúsítottként. Egy férfit és egy nőt befolyással üzérkedés, egy másik férfit befolyás vásárlásának bűntette miatt hallgattak ki - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×