Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Halálos áramütés ért két munkást Monoron

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség annak a balesetnek az ügyében, amelynek során három embert ért áramütés munkavégzés közben kedd délelőtt Monoron - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.

A közleményben azt írták: három munkást ért áramütés egy monori épületen végzett munkálatok során, a baleset következtében egy 26 éves és egy 23 éves férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, harmadik társukat a mentőszolgálat munkatársai - az elsődleges adatok szerint - életveszélyes sérülésekkel vitték egy budapesti kórházba.

A nyomozóhatóság munkatársai megkezdték a helyszíni és a halottszemlét, az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya.

Csámpai Attila, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője korábban az eset körülményeiről azt közölte, hogy a monori Nemzetőr utcában egy felújítás alatt lévő épület munkálatai során a munkások egy alumíniumállványzatot helyeztek arrébb, amikor az állvány hozzáért a nagyfeszültségű felsővezetékhez. Két munkás a helyszínen meghalt, egy harmadik életveszélyesen megsérült.

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a helyszínről egy 40 év körüli férfit vittek kórházba súlyos, életveszélyes sérülésekkel.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint 580 fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás Monoron, mert a baleset miatt áramtalanítani kellett a nagyfeszültségű felsővezetéket. Az áramszünet közintézményt nem érint.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×