Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szexuális erőszak, a sértett sanyargatása Miskolcon

Szexuális erőszak, a sértett sanyargatásával, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy többszörös visszaeső férfi ellen, mert napokig fogva tartott, sanyargatott és bántalmazott egy fiatal nőt Miskolcon - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Martossy György elmondta, hogy az 53 éves férfi júniusban Miskolcon, az egyik hajléktalanszálló udvarán találkozott össze a fiatal nővel, akit látásból ismert. Megragadta a karját és a lakására hurcolta. Elvette a telefonját, majd napokon keresztül bezárva tartotta, enni, inni alig adott neki, és folyamatosan bántalmazta.

A nő többször próbált a vádlottnak a lakásba érkező ismerőseitől segítséget kérni, de eredménytelenül. Négy nap elteltével aztán egy ottfelejtett mobiltelefonról sikerült felhívnia a rendőrséget. A járőrök kiszabadították, a vádlottat pedig őrizetbe vették.

A vádlott csaknem tízszer volt már büntetve, legutóbb halált okozó testi sértés miatt, amelyből fél évvel korábban szabadult.

Az előzetes letartóztatásban lévő férfire az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható - ismertette Martossy György.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×