Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Autórobbantási kísérlet egy budapesti áruház parkolójában - fotók

Két napon belül beazonosították és elfogták a nyomozók azt a férfit, aki autójába helyezett benzines palackokat akart robbantani egy áruház parkolójában.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közveszély okozása bűntett kísérletének, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást - fogva tartása mellett - L. Péter 39 éves budapesti lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított április 7-én a délelőtti órákban egy XVII. kerületi áruház parkolójában leparkolt személygépkocsival, melynek utasterébe különféle kannákban és palackokban benzint helyezett el gyújtószerkezettel együtt, amelyet mobiltelefonos távirányítással kívánt felgyújtani, felrobbantani.

A bűncselekmény következtében a gépkocsi belső kárpitozása, ülései kiégtek, azonban állampolgári bejelentést követően a kiérkező tűzoltók a keletkezett tüzet eloltották.

Az eljárás során megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével L. Péter megalapozottan gyanúsítható. Elfogására április 9-én egy XI. kerületi billiárd-szalonban került sor.

A nyomozók a férfinél tartott házkutatás során mobiltelefonokat, adattárolókat, éles lőfegyvert, lőszert, valamint különböző - pirotechnikai vagy robbanószer, illetve robbantó szerkezet elkészítésére alkalmas anyagokat, alkatrészeket (gyújtózsinór, műtrágya, nagyobb mennyiségű foszfor, távirányítók), petárdákat foglaltak le.

A kirendelt igazságügyi tűzszerész szakértő megállapította, hogy a gyanúsított cselekménye alkalmas volt robbanás előidézésére. A vélemény alapján amennyiben a tűzoltók a keletkezett tüzet nem oltják el, a tűz nagy valószínűséggel átterjed a szomszédos épületre, illetve a bekövetkező robbanás a gépkocsi 15-20 méteres környezetében tartózkodó személyekben sérüléseket okoz.

A gyanúsított elszámoltatása során beismerő vallomást tett.

L. Péterrel szemben az eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a X-XVII. Kerületi Ügyészség részére.

Fotók és további részletek: police.hu.

Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×