Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rendőrökre támadók ellen emeltek vádat

A Budapesti Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt vádiratot nyújtott be két ember ellen, aki a vád szerint pár hónapja rátámadt három intézkedő rendőrre - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a vádirat lényege szerint a IX. kerületi rendőrkapitányság járőrei május 19-én erőszakos cselekményre utaló lakossági bejelentés alapján érkeztek a Márton utcába, ahol a lakásban tartózkodókat igazoltatni akarták.

Két férfi ekkor szidalmazni kezdte a rendőröket, majd azt kiabálták, hogy megverik őket. Egyikük - karjában egy gyerekkel - ököllel megütötte az egyik rendőrt a fején, majd - már menekülés közben - egy vele szemben intézkedő másik rendőrt is megtámadott. Õt nagy erővel meglökte, emiatt a rendőr hanyatt esett és agyrázkódást szenvedett. Eközben két társa - a másik férfi és a nő - továbbra is a helyszínen intézkedő két rendőrt lökdöste, hogy akadályozzák őket a jogszerű eljárásban - tartalmazza a közlemény.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a rendőrt ököllel bántalmazó férfi és a nő ellen csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat, és a férfit súlyos testi sértés kísérletével, valamint kiskorú veszélyeztetésével is vádolja. Mindkét vádlott előzetes letartóztatásban van, velük szemben az ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. Harmadik társuk szökésben van, ezért a vele kapcsolatos eljárást elkülönítették.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×