Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ékszereket, karórákat loptak el a Polgár Galériából

Betörtek a budapesti, Petőfi Sándor utcai Polgár Galériába, ahonnan értékes ékszereket és karórákat vittek el - erősítette meg az MTI értesülését Polgár Árpád, a galéria tulajdonosa kedden. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított eljárást.

"Könnyen és gyorsan mozdítható értékeket vittek el az ismeretlen tettesek, mire a riasztó megszólalt, elmenekültek" - fogalmazott a galériatulajdonos.

Polgár Árpád elmondása szerint a tettesek a szomszéd házon keresztül, a fal bontásával jutottak be a helyiségbe. A lyukat egy festmény takarta el.

Az, hogy pontosan milyen értekben vittek el ékszereket és órákat, a helyszíni rendőrségi vizsgálatot követően, a leltár után derül ki, de Polgár Árpád becslése szerint 60 és 70 millió forint körül lehet az okozott kár értéke.

Az eltulajdonított értékek között vannak olyan karórák, amelyek ára 500 ezer forinttól 8 millió forintig terjed - mondott példát a galéria tulajdonosa.

Polgár Árpád közölte, hogy a betörést ő fedezte fel. Az, hogy az ékszereken kívül mást is elloptak-e a galériából, szintén a pontos leltár után derül ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI érdeklődésére azt közölte: kedden 10 óra körül kaptak bejelentést arról, hogy a galéria raktárából különböző tárgyakat vittek el. A kár értékének megállapítása és a helyszíni szemle jelenleg is tart.

Hozzátették: a BRFK lopás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×