Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Zugírászattal gyanúsítanak egy volt rendőrt

Zugírászat vétsége miatt hallgatott ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy volt hivatásos állományú rendőrt, aki a jelenlegi adatok szerint már magánszemélyként évekig végzett jogi tevékenységet úgy, hogy arra nem volt jogosult - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

A megalapozott gyanú szerint a volt hivatásos állományú rendőrségi tiszthelyettes 2009-től magánszemélyként, majd 2012 márciusától egy jogi segítségnyújtással foglalkozó kft.-ben tevékenykedve, ellenszolgáltatás fejében, rendszeresen fogadott el jogi tevékenység ellátására irányuló megbízásokat úgy, hogy arra nem volt jogosult.

A megbízások alapján különböző eljárásokban, nevezetesen közjegyzői, adóhatósági, végrehajtási, közigazgatási, illetve büntetőeljárásokban beadványokat készített az ügyfelek részére, illetve ellátta a képviseletüket.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a Készenléti Rendőrséggel együttműködve 2014. május 21-én - házkutatásokkal is egybekötött - szervezett akciót hajtott végre a volt rendőr elfogására.

A házkutatások során az eljáró ügyészek számos okiratot, jelentős mennyiségű készpénzt, illetve számítástechnikai eszközt foglaltak le, amelyek a bűncselekmény gyanúját alátámasztották.

Ezután a férfit előállították és szerdán gyanúsítottként hallgatták ki. A volt rendőr szabadlábon védekezik.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×