Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.53
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Vádat emeltek a fővárosi hanukija-rongálókkal szemben

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vallási tisztelet tárgyának megrongálásával elkövetett rongálás, valamint garázdaság bűntette miatt vádat emelt azzal a három, 20 év körüli férfival szemben, akik tavaly novemberben a fővárosban több helyen is vallási jelképet rongáltak - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

A vádirat lényege szerint a vádlottak 2013. november 30-án, a hajnali órákban ittas állapotban, előzetes megállapodást követően a Blaha Lujza téren felállított kilencágú hanukijához mentek azért, hogy a menórát megrongálják. Egyikük a vallási jelképet rángatta, leköpte, majd miután azt nem sikerült felborítania, kézzel leszakította a hanukijára ráerősített magyar és héber feliratú táblát. Társai mindezt nevetve végignézték, "miközben a rongáló cselekményt figyeléssel biztosították".

A vádlottak ezután - a korábbihoz hasonló módon - a Nyugati téren, majd azután a Városháza téren lévő hanukiját is megrongálták. A férfiak összesen 170 ezer forintot meghaladó kárt okoztak.

A kerületi ügyészség a vallási jelképet ténylegesen megrongáló férfit - más bűncselekmény mellett vallási tisztelet tárgyának megrongálásával elkövetett rongálás bűntettével, míg társait ugyanezen bűncselekmény bűnsegédletével vádolja. Ezért a bűncselekményért három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×