Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Elutasították a gázoló szlovák milliomosnő kérelmét

A Gödöllői Járásbíróság kedden elutasította a halálos közlekedési baleset okozásával vádolt szlovák nő és védője azon indítványát, hogy a vádlott szabadlábon, illetve házi őrizetben folytathassa védekezését - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője.

Koszta János elmondta, hogy a büntetőper keddi tárgyalásának végén a bíró kihirdette a végzést, amely szerint nem helyezhető szabadlábra az a szlovák állampolgár, aki a vád szerint ittas állapotban, az autójával a megengedett sebességet jelentősen túllépve négy halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okozott tavaly augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán.

A bíróság az óvadék melletti házi őrizetre vonatkozó indítványt is elutasította, így a 36 éves vádlott több mint egy év után továbbra is előzetes letartóztatásban marad.

A szóvivő közölte azt is, hogy a Gödöllői Járásbíróságon ez év augusztusában kezdődött büntetőper keddi tárgyalásán a szakértők meghallgatásával lezárult a bizonyítási eljárás, a per november 19-én a perbeszédekkel folytatódik, ítélet várhatóan november 22-én lesz.

Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×