Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mozgó bombát foglaltak le a vámosok

Illegálisan és közveszélyesen szállított autógázt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Budapesten.

A NAV vám- és jövedéki szóvivője elmondta: az autógáz-forgalmazással foglalkozó telephelynél egy a megengedett 85 százalékos maximum töltöttségi szint helyett 92 százalékos szinten volt az az 5 köbméteres tartály, amit egy platós teherautóra rögzítettek. Suller György Attila hangsúlyozta: a járművet és a több mint 1 millió forint értékű gázszállítmányt a pénzügyőrök lefoglalták, a teherautó vezetője ellen pedig foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást.

Az ellenőrök folyamatosan figyelték az oda érkező beszállítókat, így buktatták le a házilag barkácsolt szállítójármű tulajdonosát. Biztonsági okokból a helyszínre hívták a katasztrófavédelem, valamint az egyik hazai gázforgalmazó munkatársait.

A kiérkező szakemberek által csak "mozgó bombának" nevezett öt köbméteres gáztartály a megengedett 85 százalékos maximum töltöttségi szint helyett 92 százalékos szinten volt.

A járművet és veszélyes szállítmányát a pénzügyőrök lefoglalták, a teherautó vezetője ellen pedig foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás, amiért akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. Ezen kívül jövedéki és közigazgatási eljárás is indult ellene, amelyben akár hárommillió forint jövedéki és egymillió forint közigazgatási bírság is kiszabható.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×