Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Két villamos vonalán is kábelt loptak

Kábellopás akadályozta a 3-as és az 52-es villamosok közlekedését hétfő hajnalban Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A IX. kerületi Határ út és Távíró köz kereszteződésénél ismeretlen elkövetők elloptak, illetve megrongáltak 90 méter munkavezetéket. Az anyagi kár a becslések szerint egymillió forint - áll a közleményben.

Közölték: a felsővezeték-lopás miatt üzemkezdetkor a 3-as villamosok helyett a Gubacsi út és az Ecseri út között, valamint az 52-es villamosok helyett a teljes vonalon autóbuszok pótolták a szerelvényeket. Nem sokkal fél hat előtt a villamosok forgalma megindult.

A BKK közleménye emlékeztet arra, hogy a kábellopások visszaszorítása és a tolvajok kézre kerítése érdekében Vitézy Dávid, a BKK és Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója augusztusban nyomravezetői díjat, 250 ezer forintot ajánlott fel azoknak, akik értékelhető felvilágosítást adnak a tolvajokról, 500 ezer forintot pedig azoknak, akik olyan felvásárlókról adnak használható adatokat, akik úgy is átvesznek rézvezetéket, hogy nem bizonyosodnak meg az eredetéről.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×