Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Õrizetbe vették a hitközségi elnök bántalmazóját

Õrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását szombaton annak a fiatalembernek, aki előző nap vallási hovatartozása miatt megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti elnökét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A rendőrség honlapján közzétett tájékoztatás szerint a 21 éves F. Márk társát, az ugyancsak előállított 20 éves P. Tibort tanúként hallgatták ki.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya közösség tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított két férfi ellen, aki megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét pénteken, amikor kifelé jött a zsinagógából.

A XX. kerületi Téglagyár téri imaház közelében egy 21 éves budapesti férfi péntek délután vallási hovatartozása miatt szidalmazta és bántalmazta Kerényi Andrást, a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének 62 éves elnökét. A támadás után az elkövető és a társaságában lévő 20 éves férfi elmenekült a helyszínről.

Kerényi András értesítette a rendőrséget, és útmutatása alapján a járőrök abban a házban, amelybe elmondása szerint támadói bementek, megtalálták a 21 éves F. Márkot és társát, a 20 éves P. Tibort. F. Márkban a hitközségi elnök felismerte bántalmazóját.

Az MTI információját a támadásról péntek este a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója, Zoltai Gusztáv erősítette meg, aki elmondta: Kerényi Andrást hasba rúgták, és miközben bántalmazták, a két fiatal azt kiabálta, hogy "rohadt, büdös zsidók, meg fogtok dögleni".

Idén júniusban Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit ért inzultus az utcán, egy ismeretlen lépett oda hozzá, és azt mondta neki: "utálok minden zsidót".

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×