Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A siker titka: határozott kézfogás

Nagyobb eséllyel kapja meg álmai állását, ha kézfogása határozott - állítják amerikai kutatók. Vizsgálatuk szerint a nők esetében még fontosabb, hogy kellemes legyen a kézfogás.

Könnyebben kap állást az, akinek határozott, erőteljes a kézfogása - derült ki az Iowai Egyetem kutatóinak kísérletéből, amelynek során közel száz egyetemista önkéntes vett részt.

A kutatók arra kérték a hallgatókat, hogy vegyenek részt egy-egy állásinterjún, amelynek során négy-öt állítólagos leendő kollégájukkal kellett megismerkedniük, így kezet fogniuk.

A "leendő munkatársak" valójában azt figyelték, hogyan, mekkora erővel és milyen hosszan szorítanak kezet velük a diákok, végül értékelésüket összevetették azzal, hogy a fejvadászok az interjú nyomán megfelelőnek találták-e a jelentkezőket az adott állásra.

Kiderült, hogy a határozott kézszorítást a barátságosság és a dominancia jelének veszi a partner, míg a gyenge kézfogásból arra következtethet, hogy a másik befelé forduló és rossz idegzetű.

A legnagyobb eséllyel azokat alkalmazták volna, akiknek a kézfogása a leghatározottabb volt, és a leghosszabb ideig néztek partnerük szemébe annak során. A nőknél ráadásul az erős kézszorítás még hatásosabb, mint a férfiaknál.

A kutatók ugyanakkor figyelmeztettek: a nőknek nem érdemes túl erősen megszorítani leendő férfi főnökük kezét, mert az azt gondolhatja, hogy agresszívak, amolyan méhkirálynő típusúak.

A kézfogás szokása valószínűleg a középkori Európában honosodott meg először: így üdvözölték egymást királyok és lovagok, hogy mutassák, nem akarnak kárt tenni a másikban és nem rejtegetnek fegyvert. Innen származik a magyar üdvözlés, az "itt a kezem, nem disznóláb" is: disznólábnak egy pisztolytípust neveztek, vagyis a szólás azt jelentette, békés a szándékom.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×