Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A szupermodell karcsúságának titka: havonta egy puding

Az első szupermodellként világhírűvé vált Twiggy szerint a fogyókúrázás unalmas. Bevallotta: havonta csak egy pudingot eszik, így tud sovány maradni.

A hatvanas évek brit szupermodelljét korábban azzal vádolták, hogy szupervékony alakjával divattá tette az anorexiát.

Twiggy, akit a világ első topmodelljeként tartanak számon, bevallotta: csak harmincas éveiben tudott magára szedni néhány kilót, előtte egészen egyszerűen képtelen volt hízni.

"Mindig azzal vádoltak, hogy én találtam fel az anorexiát, pedig úgy ettem, mint egy ló. Csak éppen nem híztam meg" - nyilatkozta Twiggy a Closer magazinnak.

A hatvanas évek divatikonja, akinek neve egyet jelentett a soványsággal, elmondta: alakja akkor változott meg, amikor megszületett a kislánya.

Az 59 éves egykori modell, aki színész- és énekesnőként is bizonyított, elárulta, hogyan tud sovány maradni: unalmasnak tartja a fogyókúrázást, ezért a pudingfogyasztást fogja vissza - havonta csak egyszer eszik az édességből.

Az 1949-ben született Twiggy (vagyis Leslie Hornby) sikerét jól jelzi, hogy még ma is modellkedik: az angol Marks&Spencer divatcég arca lett. Ráadásul zsűriként szerepel a topmodell Tyra Banks szépségverseny valóságshow-jában is.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×