Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Apjától kapta el a nemi betegséget az ötéves kislány

Továbbra is a családjával, így az édesapjával együtt él az a brit kislány, aki két évvel ezelőtt, ötévesen elkapott az apjától egy szexuális úton terjedő betegséget.

A brit családsegítők nem értik, és ki akarják vizsgáltatni, hogyan maradhatott az édesapjával az a jelenleg hétéves kislány, akinél két évvel ezelőtt egy olyan, szexuális úton terjedő betegséget diagnosztizáltak, amelyben édesapja is szenvedett. Az apánál azután jelentkeztek a tünetek, hogy Balin nemi kapcsolatba lépett egy prostituálttal.

A bíróság - arra hivatkozva, hogy nem bizonyított a kislány szexuális bántalmazása - engedélyezte, hogy a gyermek a családjával maradhasson, a családsegítők azonban értetlenül állnak a döntés előtt, hiszen igen erős a gyanú, hogy a gyermek a betegséget csak szexuális együttlét alkalmával kaphatta el.

Mint mondják, mindenképpen ki kellene vizsgálni, hogy a gyermek nemi aktus során betegedett-e meg, vagy az apa ártatlan az ügyben. Egyesek szerint a kór úgy is elkapható, ha a kislány ugyanazt a törülközőt használta, mint az édesapja.

A szociális segítőknek mindössze az a problémájuk a bírósági döntéssel, hogy az szerintük egy hibás teszten alapul, amely semmit sem bizonyít egyértelműen.

Ha beigazolódik az apa erőszakos cselekedete, akkor a brit jogszabályok értelmében nem találkozhat többet a gyermekével addig, míg a lánya be nem tölti a 18. életévét.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×