Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
327.06
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Tizennégy éves fiú a fényeslitkei késelés áldozata

Tizennégy éves fiú a fényeslitkei késelés áldozata, tizenhat éves társát súlyos sérüléssel szállították kórházba; negyvenéves támadójukat a rendőrség elfogta és őrizetbe vette - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A gyanúsított még vasárnap este, a fényeslitkei kocsma előtt késelte meg a két fiatalt - mondta Fülöp Gergely.

A főhadnagy hozzátette: a tanúk elmondása szerint a fiatalok egy rekesz sört vettek az italboltban, ahol valamin összeszólalkoztak a felnőtt férfivel, aki utánuk ment, majd rúgós késével mindkettőt megszurkálta.

A bűncselekmény elkövetése után a késelő elmenekült a helyszínről. A helyi körzeti megbízott később a temetőben talált rá és állította elő.

A férfi vallomásában azt állítja, hogy semmire nem emlékszik, mert nemcsak erősen ittas volt, hanem nyugtatókat is beszedett.

A rendőrség a gyanúsítottól lefoglalta az elkövetés eszközét, egy 11 centiméter hosszú rúgós kést, s folytatja az eljárást az ügyben - jegyezte meg a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több mérőállomáson is meghaladta a 30 milimétert az eső mennyisége. A részletekről és a következő napok várható időjárásáról Vaszkó Andrást, a HungaroMet meteorológusát kérdezte az InfoRádió. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője pedig a hazai tavak, folyók vízszintjéről adott tájékoztatást.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×