Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Társát megmentette, ám nyakát szegte a hős tizenkét éves

Barátja életét sikerült megmentenie, a 12 éves brit fiú, Hayden Waller azonban nyakát szegte az osztrák Alpokban egy osztálykiránduláson.

Vásárolni engedték el Hayden Wallert és két társát hétfőn az ausztriai Mallnitzban, a fiatalok azonban úgy határoztak: inkább egy kilátóra másznak fel.

A fiúk sötétedés után indultak el - megfelelő felszerelés nélkül -, ám letértek a kijelölt útról, és egy csaknem függőleges sziklafallal találták szemben magukat.

Amikor látták, hogy képtelenek lesznek megmászni, úgy döntöttek: visszafordulnak.

A meredek, hóval borított lejtőn az egyik fiú megcsúszott, Hayden Waller megragadta, és emiatt a bajba jutott fiú nem esett nagyot: zuhanását egy, a hóból kiálló fatuskó állította meg.

A 12 éves Haydennek azonban nem volt szerencséje: megcsúszott, és csaknem 10 méteres zuhanás után egy sziklának csapódott, és kitörte a nyakát. Az orvosok szerint azonnal meghalt.

A másik két fiúnak végül sikerült lejutnia a hegyről, és, egy túrázó közreműködésével, sikerült értesíteniük a hegyimentőket.

Hamarosan megindult a kutatás a kis Hayden Waller után, helikoptert is bevetettek, az azonban nem tudott leszállni a helyszínen, így az orvost kötélen engedték le a gyerek mellé, akin már nem lehetett segíteni.

A két megmenekült fiú később visszatért a hotelbe, ahol iskolájuk, a Howard Comprehensive School csoportja megszállt, és értesítette a tanárokat a tragédiáról. Az oktatók azonnal a hegyre indultak, út közben azonban megrekedtek, őket is a mentőknek kellett kimenteniük.

Hayden Waller szülei kedden Ausztriába utaztak, hogy azonosítsák fiuk holttestét. Az édesanya elmondta: nem hibáztatja az iskolát, ami gyermekével történt, az tragikus baleset volt.

A Howard iskola - amelynek tanulói kedd este visszatértek Nagy-Britanniába - több mint 20 éve szervez sítúrákat Karintiába.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×