Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Partikkal ünneplik válásukat a szaúd-arábiai nők

Egyre több szaúdi asszony ad nagyszabású partit kizárólag nők számára abból az alkalomból, hogy sikerült elválnia. A muzulmán királyságban a házasságok 35 százaléka felbomlik, ami közel duplája a hat évvel ezelőtti válások számának.

Divat lett a nők által rendezett válási parti Szaúd-Arábiában. Egyre több asszony próbálja ugyanis így megünnepelni, hogy sikerült véget vetni házasságának. Van olyan, aki hatalmas rendezvénytermet bérel, amelyben egyébként lakodalmakat szoktak tartani.

"Száz meghívókártyát küldtem szét a barátnőimnek és nőrokonoknak" - nyilatkozott az Al-Rijád című lapnak egy 29 éves asszony, aki már nagyon készül megünnepelni, hogy három évig tartó válóper után megszabadult a férjétől.

A 24 éves Navvaf Abdullah elmondta, a házassága olyan volt, mint egy rémálom, és minden ismerősével meg akarja osztani az örömét, hogy végre vége van. "Azért is szervezem a partit, mert meg akarom mutatni, hogy jól vagyok, fiatalnak és szépnek érzem magam és senkinek a részvétére nincs szükségem" - mondta a frissen elvált asszony.

Szaúd-Arábiában az elvált nőknek gyakran nehezebb a dolguk, mint a férfiaknak. Egyedülállóként számos bürokratikus problémába ütköznek, sokan hazaköltöznek a szüleikhez.

A muzulmán királyságban a házasságok 35 százaléka felbomlik. 2002-ben még 19 százalék volt a válási ráta. A közel-keleti arab országban a férfiaknak egyszerre négy feleségük lehet.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×