Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kézikönyv alapján követték el a páros öngyilkosságot

Nagy-Britanniában egy idős házaspár - félve a betegségektől, és attól, hogy egyedül maradnak - egy kézikönyv alapján követett el öngyilkosságot. Tettüket alaposan megtervezték, és úgy követték el, hogy a hátrahagyottaknak minél kevesebb gondot okozzanak.

A 81 éves férfi és 76 éves felesége whisky-t ivott, majd egy nylonzacskót tekert a fejére. A pár már korábban is beszélt arról a barátoknak és a rokonoknak, hogy együtt szeretnének meghalni, mert mindketten nagyon félnek attól, hogy egyedül maradnak, és úgy érezték: nem tudnának egymás nélkül élni.

Az idős szerelmeseket ágyban fekve találták meg, miközben zene szólt mellettük. Tettüket már évek óta tervezték, és mindketten elkészítették a végrendeletüket is, hogy fiuk gondjait csökkentsék.

A nyugdíjasok emellett búcsúleveleket is írtak a barátoknak és a rokonoknak. A levelek mellett azonban a lakásukban találtak egy könyvet is, amelyben útmutató volt ahhoz, hogyan kell elkövetni egy öngyilkosságot.

A könyv egy korábban újságíróként dolgozó brit férfi műve, amelyet szerzője a gyógyíthatatlan betegeknek szánt, akiknek egyrészt kényelemre van szükségük, másrészt nem elég erősek ahhoz, hogy valami nagyon romboló dolgot vigyenek véghez magukon. A kötet 1991-ben jelent meg.

A rendőrök elmondása szerint a házaspár valószínűleg alaposan átgondolta a tettet, és mindent úgy hajtott végre, hogy ezzel a lehető legkevesebb gondot okozza az utódoknak.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×