Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Bíróság tiltotta ki házából a szomszédjait terrorizáló férfit

Bíróság tiltotta ki házából azt a brit férfit, aki öt éven keresztül terrorizálta a szomszédjait a Boltonhoz közeli Farnworth-ben.

A 40 éves Carl Bridson rendszeresen bosszantotta a szomszédjában élő családot, Andrew Penningtont és feleségét azzal, hogy trágár szavakat kiabált át, hangosan hallgatta a zenét egész nap és kárt tett a kocsijukban.

Mindketten 1995-ben költöztek be új házukba, és sokáig gond nélkül éltek egymás mellett, ám Carl Bridson nehezményezte, hogy szomszédjai akkor kezdték építeni új garázsukat, amikor barátnője várandósan otthon volt.

A férfi feketeribizlilevet öntött a szomszédok autójába, majd vízzel és füsttel árasztotta el új üvegházukat.

Előfordult olyan is, hogy éjszaka 11 órakor kezdett el fúrni és kalapálni a 40 éves férfi. Carl Bridson cselekedetei hatására Andrew Pennington már a garázsba menekült, hogy aludni tudjon.

A férfi leszedte a szomszéd kerítésének darabjait, és saját kertjében ásta el azokat, míg a tettei bizonyítására felszerelt kamerát légpuskával lőtte szét.

A házaspárnál akkor telt be a pohár, amikor azt hallották Carl Bridsontól: "megvolt az esélyük, hogy elköltözzenek, de nem tették, így bajba kerülnek".

Ezt követően feljelentették a szomszédot, és a bíróság a zaklatásért féléves felfüggesztett börtönre ítélte a férfit, aki ezentúl csak látogatóba mehet a házába, de nem aludhat és nem is élhet ott.

"Öt évig tartott a szenvedés, de remélem, amit elértünk, az megmutatja a hasonló helyzetben lévő családoknak, hogy mit tehetnek. Senkinek nem kívánom, hogy ezen átmenjen. Úgy éltünk az otthonunkban, mintha egy börtönben lennénk" - mondta az ítélet után Andrew Pennington.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×