Mi számít bizonyítéknak arra, hogy valaki valóban együttműködött az állambiztonsággal? Elég egy karton? Kell beszervezési nyilatkozatot találni a nyitottaktak.hu oldalon? Jelentést? Pénzfelvételi bizonylatot? Mikor mondhatja ki egy történész felelősen valakiről, hogy köznyelven szólva ügynök volt? Ezek a kérdések már azelőtt foglalkoztatták a nyilvánosságot, hogy az ügynökakták nyilvánossá tételére létrehozott oldal november 4-én tartalommal töltődne fel.

Mint Cseh Gergő Bendegúz történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában tisztázta, nagyon régi sérelme volt a kutatóknak Magyarországon, ahogy a korábbi törvény elég szigorúan meghatározta, mikor lehet valakit ügynöknek nevezni.

„A mostani törvény logikája más, megengedi azt, hogy az állambiztonsággal együttműködő személy ilyen jellegű tevékenységének a bizonyítására ne csak meghatározott irattípus legyen alkalmas, hanem egyéb történészi eszközökkel is be lehessen bizonyítani, hogy valaki együttműködött az állambiztonsággal. Tehát most sokkal racionálisabb a jogszabály, mint korábban volt, mert mint minden esetben, egy történész a saját kutatásai alapján, a saját módszertana alapján, források összevetésével, különböző irattípusok egymás mellé helyezésével meg tudja mondani, hogy valaki mit, miért és hogyan végzett az állambiztonság számára. Sokkal észszerűbb, tudományosabb lesz az a bizonyítási módszer, ahogy az állambiztonsággal való együttműködést definiálni lehet” – részletezte.

Ebből az is következik, hogy az „egyszeri ember” az adatbázist böngészve sok esetben tudást szerezhet arról is, hogy például valaki kényszer hatására vagy önként lett-e besúgó – mint a levéltári főigazgató fogalmazott, „részben lesznek ilyen információk is”.

„Például egy 6-os kartonon a legtöbb esetben feltüntették azt, hogy valakit pressziós alapon vagy egyéb kényszerítő eszközökkel, terhelő adatok alapján szerveztek be. Ami félrevezető ilyenkor sajnos, hogy a legtöbb esetben azt írták rá a kartonra, hogy hazafias alapon szervezték be, holott ennek feltüntetése leginkább csak az állambiztonságnak volt érdeke, így úgy tűnhet, mintha mindenki önként és lelkesen akart volna együttműködni.

A legtöbb esetben a hazafias alapú beszervezés is azt jelentette, hogy valamivel rákényszerítették.

Ha a beszervezési dosszié is megvan – körülbelül 9000 dossziénk van a levéltárban jelenleg –, akkor abból már elég szépen ki tud rajzolódni egy hálózati személynek az állambiztonsággal való együttműködési pályája, mert abban látszik, hogy az állambiztonság hogyan környékezte meg, milyen gyenge pontot talált, mivel próbálták megfogni, milyen módszerrel, és aztán hogyan végezte a munkáját, kapott-e érte jutalmat, dicséretet vagy nagyon hamar kizárták a hálózatból, mert nem volt alkalmas a munkára” – sorolta Cseh Gergő Bendegúz.

Beláthatatlan, mit okoz

A világon még egyetlen ország sem hozta nyilvánosságra ilyen tömegben az egykori ügynökaktáit, ezért senki sem tudja, hogy milyen társadalmi hatásokat eredményez majd ez Cseh Gergő Bendegúz szerint. Arra számít, hogy a kommunista múlt titkainak feltárása sok családban sebeket tép majd fel vagy új sérüléseket okoz, de hangsúlyozta, hogy ezek nélkül nem lehetséges a gyógyulás.

„Ilyenre, ami most történik Magyarországon, gyakorlatilag a világon sehol nincsen példa, sem a lengyeleknél, sem a németeknél. A legtöbb országban, ahol diktatúra bukott meg, nem tették fel a kérdést, hogy hol vannak az ügynöklisták. Sokan azt feltételezik, hogy Németországban az egykori Stasi levéltára közzétett valamit, de ez óriási tévedés. Rendkívül fontos, nagyon hasznos munkát végeznek a német kollégák. Jól ismerjük őket, mert szoros munkakapcsolatban vagyunk, de az ottani jogszabályok sokkal szigorúbbak az adatvédelem tekintetében, soha, semmilyen nyilvántartást, adatbázist nem tettek közzé a németek. Nagyon nagy munkát végeztek az állampolgári információs önrendelkezési jog terén, és az edukáció, a kiállítások, a múlttal való szembenézés terén, de közzé semmit nem tettek” – szögezte le.

Csehországban és Szlovákiában lehet hasonló lépéseket találni, mind a két országban, amikor ezeket közzétették, egy magyar „kolléga” volt a levéltár igazgatója.

„Szlovákiában, Csehországban közzétették azokat a naplókat, amik közül mi is egy párat most közzéteszünk. De ezekben a naplókban csak nevek szerepelnek, fedőnevek és nyilvántartási adatok. Maguk a kartonok, amik nálunk közé lesznek téve, sokkal több adatot tartalmaznak, a dossziék pedig még többet, ilyet senki nem csinált” – emelte ki.

Kíváncsiak a kutatók is a társadalmi hatásra, de tartanak is tőle.

„Én személyesen biztos vagyok benne, hogy

nagyon sok családban nagyon érzékeny sebekre fog rátapintani, akár fölszakítani sebeket, vagy eddig nem ismert sebeket ejt ez,

mert nagyon sok családban, sőt talán a legtöbb családban ezek titkos történetek voltak. Nem szoktak beszélni róla azok, akik ebbe a helyzetbe kerültek. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy sok fájdalmas szembenézés lesz családokban, sok meglepetés. Azt szoktam erre mondani, hogy egy betokosodott seb, vagy egy betokosodott sérülés esetén az orvosok általában ezt fölvágják. Lehet abból fertőzés is, és lehet abból tisztulás is. Én abban bízom, hogy inkább tisztulás lesz, mint elfertőződés” – mondta.

Herczeg Zsolt teljes interjúját alább megtekintheti, meghallgathatja.