Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
318.65
bux:
151562.35
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: Orbán Anita/Facebook

Orbán Anita tárgyalásdömping kellős közepén

Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett – erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.

A tárcavezető hangsúlyozta: a találkozók jelentős része tudatos kapcsolatépítés, ahol felmérik, hol tartanak a kétoldalú kapcsolatok, mi működik jól, hol maradt el az elmúlt években a politikai párbeszéd, mely kormányközi bizottságokat és szakmai konzultációkat érdemes újraindítani, és mit szeretnének közösen elérni politikai, gazdasági vagy oktatási területen. Minden találkozó lehetőség az álláspontok közelítésére és a magyar érdekek képviseletére – mutatott rá.

Kifejtette: kedden előkészítették a politikai konzultációk újraindítását Chilével, a legmagasabb szintű politikai párbeszéd folytatásán dolgoznak Indiával és Kazahsztánnal, Algériával az energetikai, kereskedelmi és oktatási együttműködést viszik tovább, valamint Pakisztánnal kapcsolatban új beruházási és gazdasági lehetőségekről tárgyaltak a Mol már meglévő jelenlétére és az ösztöndíjprogramokra építve. Azerbajdzsánnal az energiát, a beruházásokat és az összeköttetéseket illetően erősítik a stratégiai partnerséget, a Fülöp-szigetek delegációjával pedig a kereskedelmi, oktatási és munkaerő-együttműködés bővítéséről, valamint az EU-ASEAN kapcsolatok erősítéséről beszéltek - sorolta.

Megjegyezte: felszólalt a globális élelmezésbiztonságról és a Fekete-tengerről szóló magas szintű eseményen is.

Orbán Anita kitért rá: mindeközben a multilaterális diplomácia sem állt meg, hiszen részt vett a V4+India külügyminiszteri találkozón, az uniós külügyminiszterek informális egyeztetésén és a Nyugat-Balkán Barátai csoport ülésén. Ebben a csoportban Magyarország július óta teljes jogú tag, így felajánlotta, hogy 2027-ben az ország adjon otthont a csoport egy találkozójának – közölte.

A külügyminiszter úgy látja, míg Magyarország európai és transzatlanti szövetségei adják külpolitikája alapját, közben aktívan építik kapcsolataikat a világ más régióival is.

Címlapról ajánljuk
Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Különös játszma bontakozik ki az olajpiacon - de vajon ki nevet a végén?

Különös játszma bontakozik ki az olajpiacon - de vajon ki nevet a végén?

Ugyan Kína továbbra is jóval kevesebb kőolajat importál, mint az iráni háború kirobbanása előtt, a beszerzéseinek szerkezete drámai átalakuláson megy keresztül - írja a Bloomberg. Az olcsó iráni nyersolaj helyét ugyanis a nyílt piaci vásárlások veszik át, ami jelentősen felfelé hajtja a nemzetközi referenciaárakat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×