Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök érkezik a párt alapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány hagyományos kötcsei találkozójára a kötcsei Dobozy-kúriához 2026. szeptember 12-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Orbán Viktor a kudarcról és Magyar Péterről is beszélt Kötcsén: nyilvánosságra került a beszéd

A volt kormányfő beszélt a választási kudarc okairól, a jobboldal esélyeiről ellenzékben, Magyar Péterről és az ősz feladatairól is.

Ha választási vereség van, akkor a következő sorrendben kell eljárni. Először is a halottakat el kell temetni – mondta Orbán Viktor az idei kötcsei beszédében, amelyet a Vadhajtások hozott nyilvánosságra.

A volt kormányfő idén zárt körben beszélt a kötcsei fideszes pikniken. Az eseményen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, szerinte tizenhat fantasztikus év van Magyarország mögött.

Orbán azt kívánta a jobboldalnak, hogy minden húsz évben egyszer veszítsen választást. „Tizenhat évig kormányoztunk folyamatosan, elfáradtam, rám fért egy kis pihenés” – fogalmazott a Fidesz elnöke a hosszúra nyúlt nyaralását firtató kérdésre.

A most nyilvánosságra hozott beszéd szerint a volt miniszterelnök leszögezte, hogy a jobboldal választási vereség után van, ezért elsőként a kialakult helyzetet kell feldolgoznia.

A vereséget „földrengésszerűnek” nevezte, majd felvázolt egy sorrendet

Ha választási vereség van, akkor a következő sorrendben kell eljárni. Először is a halottakat el kell temetni – mondta. Mert a földrengés már csak ilyen, ez egy földrengésszerű vereség, úgy kell eljárni, mint a földrengés idején szoktunk. A halottakat el kell temetni. A ténylegeseket ténylegesen, akik pedig elárultak bennünket, azokat meg a lelkünkben kell eltemetni. Ha ezen túl vagyunk, ezek fájdalmas veszteségek, mert minden temetés fájdalmas, de át kell rajta esni. Ha ezen túl vagyunk, akkor a sebesülteket el kell látni. Ki kell menteni a romok alól és el kell őket látni. Ha ezen is túl vagyunk, akkor a kárt fel kell mérni. Most vagyunk nagyjából itt. És ha a kárt felmértük, tervet kell készíteni a jövőre. Ennek ez a sorrendje.

A beszédben a választási vereség okairól azt mondta, hogy külön kell választani az elmúlt 16 év kormányzásának mérlegét és a vereséget. Orbán úgy véli, hogy a kormányt érő korrupciós vagy luxusvádak önmagukban nem magyarázzák a vereséget.

Szerinte a Fidesz nem tudta megoldani azt a politikai feladványt, miként lehet 16 év kormányzás után, kedvezőtlen gazdasági környezetben, új kihívóval szemben választást nyerni.

Magyar Péterről is szót ejtett, véleménye szerint „a miniszterelnököt nem szabad komolyan venni, mert össze-vissza beszél”. Orbán úgy véli, hogy „minden nap van egy színházi előadás, pont annyi figyelmet is érdemel”.

Hozzátette, szerinte „ezzel szemben itt van a valóság, arról meg beszélni kellene. Nincs jelentősége annak, hogy mit mond a miniszterelnök. Egyetlen dolognak van jelentősége. Mi történik? Az történik, hogy 700 forint a gázolaj, az egy valóság. Az, hogy az agrárium tönkrement és nincsen semmilyen segély. Az, hogy a forint árfolyama megerősödött, és az exportra termelő kis- és középvállalkozók semmilyen támaszt nem kaptak. Ez a való. Erről kéne beszélni – fogalmazott.

A jövő, ahogy Orbán Viktor látja

A Fidesz elnöke úgy látja, hogy a jövő magyar politikája az emberek kezében van: „Fontos dolog, hogy az ember tudja, hogy pontosan miért is harcol. Fontos tudnunk, hogy mi nem a kormánytöbbség ellen harcolunk. Mert a kormánytöbbség az olyan, hogy aki hozta, az is viszi. A nép hozta, majd a nép elviszi. Tehát nekünk nem az a dolgunk, hogy mi valahogy valami ravasz trükkel vagy csellel kioperáljuk őket onnan, ezt felejtsük el. Ez nem a mi dolgunk. Aki hozta, az is viszi. A nép hozta, ő főzte, ő eszi meg, ő is viszi el. Tehát nekünk nem mindenfajta ravasz, furmányos, politikai, taktikai megoldásokon kell törni a fejünket, egyáltalán nem” – fogalmazott

Ami jön az ősszel, az az, hogy a kormányzati felelősség elől való menekülés lehetőségei korlátozottak, a gazdaság szereplőitől kapott információk szerint biztosnak mondhatjuk, hogy ha valami csoda nem történik, a gazdaság az falnak megy. Ennek eredményeképpen a kormány dezintegrációja sokkal gyorsabb lesz, mint mi azt gondoljuk. Nekünk készen kell állnunk, mert amikor azt mondtam önöknek, azt mondtam nektek, hogy aki hozta, az viszi, a nép hozta, majd a nép viszi, de ha nem mi buktatjuk meg, akkor mi a dolgunk? Az a dolgunk, hogy mikor a nép majd jön és viszi, akkor mi készen álljun – jelentette ki.

Mit tegyen a jobboldal?

Azzal kapcsolatban, mit kell tennie a jobboldalnak ellenzékben. Orbán hétlépcsős folyamatot vázolt fel: romeltakarítás, leltár, a szervezetek stabilizálása, a jobboldali szavazók támogatásának visszaszerzése, majd társadalmi többség kialakítása és ennek végül szavazattöbbséggé alakítása.

A Fidesznek meg azt kell megértenie, hogy az a tény, hogy a nemzeti ellenállásnak ő a vezető ereje, az nem jelent kizárólagosságot. És aki ezt így értelmezi, azonnal rá kell ütni a kezére.

Az felelősséget jelent, mindenkit támogatni kell. Az a lényege, a Fidesznek az a dolga, hogy aki az önkény ellen hajlandó felemelni a hangját és hajlandó harcolni, azt nemzeti alapon, még a baloldalt is ideértve, azt támogatni kell. És aki egy másik jobboldali csoport ellen harcol, azt tilos támogatni. Egy fillért nem lehet adni, semmilyen erőforrást nem lehet neki adni, mert az kártékony. Ma az önkény ellen harcolunk. Az újkommunista baloldal ellen harcolunk – mondta.

Orbán végül az ősz feladataként a közös ügyek, a közös nyelv és az egységes nemzeti tábor kialakítását, valamint a kormány ígéreteinek és tényleges teljesítményének összevetését tűzte ki.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×