Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
327.58
bux:
144109.29
2026. október 14. szerda Helén
Illusztráció bilincseléshez, letartóztatáshoz
Nyitókép: pexels.com

Két letartóztatás a Volánbusz-ügyben: egy milliárdos és egy volt vezérigazgató

Két embert letartóztatott a Volánbusz-ügy gyanúsítottjai közül a Budai Központi Kerületi Bíróság, a Központi Nyomozó Főügyészség indítványa nyomán csütörtökön Budapesten – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

A 24.hu információi szerint a két ember Jellinek Dániel milliárdos üzletember és Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatója.

A Központi Nyomozó Főügyészség az „önálló intézkedésre jogosult személy” által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában már öt embert hallgatott ki gyanúsítottként, és három gyanúsított letartóztatását indítványozta – közölte a főügyészség.

Bozó Gergő szóvivő közölte: a bíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatást. A döntés nem jogerős, ellene mindkét gyanúsított védője fellebbezett, másodfokon a Fővárosi Törvényszék hoz határozatot. A szóvivő emlékeztetett,

az ügyészség többrendbeli hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítja a két személyt.

Jellinek Dániel letartóztatását alátámasztja az Indotek Group MTI-hez eljuttatott közleménye, amelyben aránytalannak nevezi a vezérigazgatóval szemben alkalmazott kényszerintézkedés meghosszabbítását.

A vállalat azt írta, hogy Jellinek Dániel az eljárás során mindvégig a hatóságok rendelkezésére állt, és teljes körűen együttműködött velük. A cég határozott határozott álláspontja szerint a cégvezető nem követett el bűncselekményt. Bízik abban, hogy a folyamatban lévő vizsgálat ezt tisztázza, és a vezérigazgató ellen folyó eljárást rövidesen megszüntetik. A bíróság csütörtöki döntése nincs hatással a működésükre, a vizsgálat az Indotek egyetlen társaságát vagy vagyonelemét sem érinti - írta a cég.

Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Kijött a hét legfontosabb adata - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Kijött a hét legfontosabb adata - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×