Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
327.71
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén
Credobus Inovell 12 típusú autóbuszok a Volánbusz Zrt. győri rendezvényén 2022. október 26-án. A Kravtex-Kühne Csoport októberben megkezdte száz új autóbusz szállítását a Volánbusznak, ezek beszerzési értéke nettó 6,5 milliárd forint. A közlekedési társaság 2018-ban indult jármű-fiatalítási programja során több mint 2100 új és újszerű autóbusz állt, illetve állhat forgalomba jövő év elejéig. Ezzel a 6000 járműből álló flotta harmadát sikerült megújítani négy év alatt.
Nyitókép: Krizsán Csaba

Volánbusz-ügy – Már öt embert hallgattak ki gyanúsítottként

A Központi Nyomozó Főügyészség az „önálló intézkedésre jogosult személy” által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában már öt embert hallgatott ki gyanúsítottként, és három gyanúsított letartóztatását indítványozta – közölte a főügyészség.

Közleményük szerint a nyomozó főügyészség a Volánbusz Zrt.-t érintő személyszállítási szolgáltatás elvégzésével és autóbuszok beszerzésével kapcsolatos milliárdos vesztegetési ügyben folytat nyomozást.

Az ügyben eddig öt ember gyanúsítotti kihallgatása történt meg, jelenleg hárman vannak őrizetben. A főügyészség a három őrizetben lévő gyanúsított esetében indítványt tett letartóztatásuk elrendelésére, amelyről a bíróság csütörtökön dönt – írták.

Az ügyészség álláspontja szerint a gyanúsítottak esetében felmerül a szökés veszélye, tekintettel az ügy tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a jogtalan előnyként átvett és átadott több száz millió, illetve – két gyanúsított esetében – milliárdos nagyságrendű pénzösszegekre.

Ezen túlmenően feltehető, hogy veszélyeztetnék a további bizonyítást, továbbá egyikük esetében reális a bűnismétlés veszélye is – fűzték hozzá.

Közölték, a három gyanúsított terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele - a halmazati szabályokra figyelemmel – öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.

Az ügyben a nyomozó főügyészség ismét hangsúlyozta, hogy a korrupciós bűncselekmények miatt május 15. óta folytat önálló nyomozást, amely elkülönül a Nemzeti Nyomozó Irodánál folyamatban lévő vagyon elleni bűncselekmények gyanúja miatt indult büntetőeljárástól.

A nyomozásról és a gyanúsítottak személyéről továbbra sem közölhető egyéb adat – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×