Máig rendre felvetődnek kérdések a mohácsi csata kapcsán, hogy Mohács volt-e a helyszín, pontos-e egyáltalán az augusztus 29-i dátum, vagy hogy hogyan halt meg valójában II. Lajos király? Katona Csaba történész szerint vannak kérdőjelek, de nincs olyan kutató, – ez nem csak a történészekre igaz –, akinek a zsebében van a bölcsek köve, és egyből tudja a helyes megoldást.

Az alapkutatásnak a lényege, hogy minél több történeti nyom, történeti forrás, régészeti lelet segítségével megpróbáljuk rekonstruálni a múltat, ami 100 százalékban nem lehetséges. A korabeli történetírók két munkát szoktak emlegetni, a Brodarics István szerémi püspök szemtanúként írott munkáját és Szerémi Györgynek a Magyarország romlásáról című munkáját. Katona Csaba szerint ezek elfogadhatók hiteles forrásnak, de mint minden forrást, ezt is kritikával kell kezelni. Nem mindegy ugyanis egy történeti forrás esetében, hogy mikor, milyen élethelyzetben írták, ki volt a célszemély.

„Tehát minden egyes történeti forrás nem az abszolút igazsághordozója, hanem egy vélemény. Mindezek alapján kell nekünk valami szubjektív álláspontot elfoglalni

– magyarázta Katona Csaba, megjegyezve: „vegyük például II. Lajos király halálát és a holttestének a megtalálását; ki tudja azt megmondani 500 év elteltével, hogy most melyik forrás ad hajszálpontos képet erről. Nem tudunk erről számot adni” – fogalmazott.

Azt, hogy hol volt a mohácsi csata, leginkább a lövedékek alapján lehet rekonstruálni, mert a fegyvereket nem nagyon szokták otthagyni a csatatéren. Ugyanakkor nehezíti a helyzetet, hogy a XVII. század végén volt még egy mohácsi csata, ami elképzelhető, hogy pont ugyanott volt, de az is lehet, hogy nem.

A szakértő elmondta:

a mohácsi csatánál nem arra kell gondolni, hogy Mohács utcáin vívták az ütközetet, hanem ez volt a legközelebbi nagyobb település.

Mint megjegyezte: amikor a régészek nekiállnak fémgolyókat kivenni a földből, azokra a golyókra nincs felírva, hogy „tisztelt utókor, engem Mohácsnál lőttek ki 1526-ban”. Természetesen vannak eltérések, mert a XVII. század végi fegyverek mások, mint a XVI. század eleji fegyverek. A legmeggyőzőbb érvelés amellett szól, hogy valószínűleg Majs település környékén lehetett a csata.

Érdekes, hogy bár Moháccsal kapcsolatban azt emlegetjük, hogy ez volt a mohácsi vész, kezdetben ez nem kapcsolódott össze. Hangsúlyozta: a magyar történelemben voltak katasztrofális vereségek és nagy győzelmek is. A vereségeknél gondoljunk a Muhi csatára, vagy Várnára.

A történész szerint azért került Mohács jobban előtérbe, mert az később volt, és szükségszerűen leárnyékolta a várnai csata emlékét. Általában az első források egész egyszerűen csataként írnak róla, melynek a latin kifejezése pugna… A vész szó, a clades, csak jóval később kerül elő. Katona Csaba elmondása szerint

inkább a XIX. századi nemzeti megközelítés az, ami ezt nagyon előtérbe helyezi mindezt, mert ezt mindjárt le is fordítják akkor magyarra, és így lesz belőle mohácsi vész.

Mint elmondta, Mohács és az azt követő időátértékelés sokszor alakult át a magyar történetírásban. Először lehet találkozni azzal a megközelítéssel is, és főleg a XVIII. századra ez rögzül, hogy a nagy vereség ellenére sikerül stabilizálni az ország helyzetét, sikerült kialakítani a védekezési stratégiát, ami majd a XVII. század végén átmegy egy támadó stratégiába.

Ezt követően jön az 1848-49 utáni időszak. Elbukik a forradalom, a szabadságharc, nem sikerül megalapozni a polgári Magyarországot, és ebbe a nemzeti alapon működő letargiába illeszkedik bele az a felfogás, hogy volt egy katasztrofális összeomlás és ez a hanyatló időszak máig tart – mondta.

A történész kiemelte: Mód Aladár marxista történész írt egy könyvet, ami 1945-ben már megjelent, aztán számos más kiadást ért meg. Ebben az szerepel, hogy Magyarország elmúlt 400 évének a történelme az semmi másról nem szól, minthogy a függetlenségükért küzdünk, egyik oldalról támadnak a törökök, a keleti nagyhatalom, a másik oldalról meg ott van a gyarmatosító gonosz Nyugat, élen a Habsburgokkal, és így őrlődünk mi a két nagyhatalom között. 400 évig törekedtünk a szabadságunkra, amit Sztálin és a Szovjetunió hozott el nekünk.

Katona Csaba úgy véli: ebben a megközelítésben az is előtérbe került, hogy a magyar uralkodó osztály, a nemesség széthúzása, felelőtlensége, önzése vezetett a vereséghez, sőt még az is fölmerült, hogy ha nem verik le Dózsa Györgynek a lázadását, akkor lett volna olyan fegyveres had, ami megfékezi az Oszmán Birodalom janicsárjait és páhijait. „Maradjunk annyiban, hogy ez a megközelítés rendkívül laza kapcsolatot ápol a valósággal” – húzta alá.

A cikk Kocsonya Zoltán interjúja alapján készült. A teljes beszélgetést alább meghallgathatja és megnézheti.