Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
325.3
bux:
143475.31
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Férfi árnyéka egy börtönben.
Nyitókép: Irkham Khalid , Getty Images

Saját kiskorú lányát erőszakolta meg

A Debreceni Törvényszék 16 év fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki bántalmazta, bezárta és megerőszakolta a saját kiskorú lányát egy hajdú-bihari településen – közölte a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője.

Dobó Dénes közleménye szerint a törvényszék a vádlottat előkészítő ülésen – miután beismerő nyilatkozatot tett, tárgyaláshoz való jogáról lemondott – bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében, személyi szabadság megsértésének bűntettében és testi sértés bűntettének kísérletében.

Ezért a férfit, mint többszörös visszaesőt, halmazati büntetésül, a mértékes ügyészi indítvány szerint 16 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és végleges hatállyal eltiltotta minden olyan tevékenység gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.

A vádlottat a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből kizárta – ismertette a szóvivő.

Az ítélet szerint a vádlott 2025 január elején szabadult a szegedi fegyház- és börtönből, amit követően a rokonainál tartózkodott egy hajdú-bihari településen. A férfi a gyermekei neveléséhez és gondozásához – mint ahogy korábban sem – a büntetés-végrehajtási intézetből való szabadulását követően sem járult hozzá, gyermekével, a kiskorú sértettel a kapcsolatot nem tartotta, azonban, ha az utcán találkoztak beszélgettek egymással.

A kislány márciusban és áprilisban egy-egy alkalommal otthonából elment az édesapjához, ahol a vádlott ittas állapotban, akarata ellenére szexuális cselekmények eltűrésére kényszerítette őt. A vádlott a lányát több alkalommal is arcon ütötte, majd a száját befogta, a kezeit lefogta és vele akarata ellenére közösült.

A sértett június 6-án este otthonából a játszótérre ment sétálni, azonban találkozott az édesapjával, aki kerékpárral volt és kérte, hogy üljön fel a csomagtartóra, mert hazaviszi, azonban a vádlott a lányát nem haza, hanem a saját lakásába vitte. Az apa több napig tartotta bezárva a házában a kislányt, többször megfenyegette, megverte és meg is erőszakolta. Később egy ismerősük talált rá a lányra, értesítette az édesanyját, aki bejelentést tett a rendőrségen.

Szalontani Krisztina bíró az ítélet indokolása során súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott a bűncselekményt vérszerinti lánya sérelmére követte el, a férfi többszörös visszaeső, a büntetés-végrehajtási intézetből történő szabadulását követő két hónap múlva követte el az újabb bűncselekményeket. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe a bíró, hogy a vádlott a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tett – ismertette az ítéletet Dobó Dénes.

Hozzátette: a törvényszék ítélete jogerős, azt mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vették.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×