Napi Mari néven indított közéleti sorozatot Schmidt Mária, már több bejegyzést is közzé tett ilyen megjegyzéssel a Facebookon.
Hétfőn azt írta, hogy szerinte hamarosan mindenki számára ki fog derülni, hogy egy országot nem lehet kommentekkel irányítani, illetve hogy vannak egy ország életében fontosabb dolgok annál, mint hogy „melyik közszereplő szereti a mignont, és melyik bájgúnár tud hunyorogva a kamerába tekinteni”.
Azt is írta, hogy a Terror Háza Múzeum éléről történt „önkényes” eltávolításával Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter nem tudta hallgatásra ítélni.
„Sosem voltam rest hangot adni véleményemnek, akkor pedig pláne nem, ha pillanatnyilag kisebbségbe kerültem. Sosem tűrtem az intellektuális megalkuvást, és nem most fogom elkezdeni. Egész pályafutásom során azt vallottam és vallom mind a mai napig, hogy »bátorság nélkül meddő a tudomány«. A hétköznapok nyelvére lefordítva pedig azt írhatnám: bátorság nélkül nincs semmi” – fogalmazott.
A Napi Mari nevű „képzeletbeli rovaton” belül fog reagálni politikai, közéleti eseményekre, amelyek foglalkoztatják. „Az ellenzéki létnek megvan a maga szépsége, és én ezt meg is fogom élni” – írta.





