A 2021 óta a Mars felszínén megtett 45,2 kilométeres távolsággal megelőzött minden más járművet, amely a Földön kívül bármely égitest felszínén haladt, köztük a korábbi marsjárókat és a holdjárókat is.
Az autó nagyságú, hatkerekű Perseverance az élet nyomait keresi a Marson.
A marsjáró műszakilag és tudományos feleszerelései tekintetében is kitűnő állapotban van – mondta el Steven Lee, aki a Perseverance és a NASA másik marsjárója, a Curiosity küldetését is felügyeli. Hozzátette, hogy a rover rendszereinek felmérése után úgy gondolják, hogy
az eredetileg 20 kilométeres küldetésre szánt a Perseverance akár a 2030-as években is folytatni tudja küldetését. Várhatóan száz kilométert vagy annál is többet tehet meg.
Lee arról is beszámolt, hogy a Perseverance 90 százalékban a autonóm módon, emberi beavatkozás nélkül mozog. Menet közben képes felmérni az előtte lévő területet, háromdimenziós térképet készíteni, és kiválasztani a legbiztonságosabb utat a következő célja felé. Ez különbözteti meg a korábbi roverektől, amelyeknek minden szakasz megtétele előtt meg kellett állniuk, hogy „gondolkodjanak".
A Perseverance azt a rekordot döntötte meg, amit 2004 és 2018 között az űrhivatal Opportunity marsjárója állított be 45 kilométeres távolság megtételével. A két marsjáró a Holdon közlekedő járművek által megtett távolságokat is túlszárnyalta.
A Perseverance eddigi küldetése a vörös bolygó északi féltekéjének Jezero-kráterében telt, amelyet évmilliárdokkal ezelőtt feltehetően víz töltött meg. Testvérszondája, a Curiosity az egyenlítő közelében, a Gale-kráterben dolgozik.
Lee a Perseverance eddigi legjelentősebb eredményének azt a vöröses kőzetmintát tartja, amelynek vizsgálata ősi mikrobiális élet esetleges jelére utal. A rover tavaly találta a tudósok szerint 3,2-3,8 milliárd évvel ezelőtt keletkezett kőzetet a Jezero-krátert megtöltő tavat tápláló folyó medrében.
A Jezero-kráter meteorbecsapódás révén jött létre a Mars történetének korai szakaszában. A bolygó körül keringő szondáktól nyert adatok arra utaltak, hogy meleg vagy forró talajvizű hidrotermális rendszerek létezhettek egykor a kráter peremének egyes részein. Ezen a területen egykor az élet számára kedvező, meleg, vizes jellegű felszín alatti környezet létezhetett, egyes őslénykutatók feltételezése szerint a földi élet is ilyen környezetben keletkezett – mondta Lee.





