Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
325.27
bux:
144331.16
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere beszédet mond az új MOL Bubi gyűjtőállomás átadóján a Szentlélek téren 2023. március 31-én. Újabb hét gyűjtőállomással bővült a Mol Bubi közbringarendszer hálózata Budapest III. kerületében.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Mozgalmat szervez a háta mögé a DK-ból is kiszállt óbudai polgármester

Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a választás másnapján jelnetette be, hogy kilépett a DK-ból, most pedig jelezte: mozgalmat indít.

A politikus közleményében azt írta: mozgalmat indít, amelynek az lesz a célja, hogy a kerület érdekében összefogja mind az „évek, évtizedek vagy évszázadok” óta jelen lévő közösségeket, mind pedig azokat, akik új csatlakozóként elkötelezettek lakóhelyük iránt.

A pártok kora lejárt, ahogyan a frakciók kora is, az önkormányzatban csak a lakóhelyük iránt elkötelezett, tisztességes és lelkiismeretes embereknek van helyük, méghozzá pártállástól függetlenül – közölte a polgármester. Kiss László egyúttal bejelentette: a mozgalom majd kezdeményezi, hogy politikai pártok ne indulhassanak önkormányzati választásokon.

Nem hagyják, hogy a III. kerületben magasházak épüljenek, valamint kezdeményezik, hogy a „trafikok szűnjenek meg italmérések lenni”. Támogatják a kerület virágosítását és a környezettudatos városüzemeltetést, védik a csónakházakat, és nem engedik, hogy a Római-partot még jobban beépítsék – írta.

Azt is indítványozzák, hogy az önkormányzat növelje a leginkább rászoruló csoportok direkt támogatását, a kerületi civil közösségek pályázati alapja pedig minden évben legalább tíz százalékkal növekedjen – írta Kiss László a közleményében.

A DK előtt Kiss László az MSZP politikusa volt.

Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×