Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Unsplash

Két önvezető autó járja Budát

Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten, a csütörtökön bemutatott két jármű a próbaüzem során a főváros I. kerületének utcáit járja.

A Budai Várban tartott bemutatón Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos kifejtette: ha ezek az autók autonóm módon tudnak működni a Várban és a környékén, ilyen bonyolult közlekedési környezetben is, akkor „nincs olyan helye a világnak, ahol ne tudnának”.

A kormánybiztos felidézte: az Európai Unió 2050-re azt a célt tűzte ki, hogy senki ne haljon meg közlekedési balesetben az európai utakon. A balesetekért 90 százalékos valószínűséggel a járművezetők felelősek; az önvezető technológiák segítik a közlekedési balesetek elkerülését, valamint a környezetterhelés csökkentését – tette hozzá.

Kiemelte: Magyarország hozzájárul mindkét globális ügyhöz,

először Budapesten, majd több városban is, különböző környezetben üzembe helyezik a két autót. A következő időszakban lehetőség lesz arra, hogy ezekkel az érdeklődők szélesebb körben is megismerkedjenek.

„A járművek teljesen biztonságosak, és senkinek a munkáját nem veszik el” – hangsúlyozta Palkovics László.

A Zeekr 001 kínai elektromos autókba az autonóm vezetéshez szükséges technológiát az izraeli Mobileye szállította.

A kormánybiztos elmondta: a Magyarország és Izrael közötti technológiai együttműködés újabb fontos állomásához érkezett. Az izraeli innovatív ökoszisztéma és a magyarországi high-tech gyártási ökoszisztéma újabb ponton kapcsolódik össze, az autonóm vezetés területén.

A mesterséges intelligencia adta lehetőségeket mind a két ország kifejezetten magas szinten használja ki. Mind a két ország benne van az első harmincban azon nemzetközi értékelés szerint, amely azt vizsgálta, hogy mennyire van jelen a mesterséges intelligencia egy ország kultúrájában, technológiájában, akadémiai ügyeiben.

Palkovics László a bemutatót megelőző szakmai konferencián a többi között elmondta: Magyarországon 1996-ban készítették az első olyan járművet, amely képes volt felismerni a sávokat, és elkerülni azok nem szándékos elhagyását.

Az autonóm eszközök fejlesztéséhez Magyarország eddig is hozzájárult, már nemcsak gyártani tud járműveket, hanem fejleszteni és tesztelni is. Zalaegerszegen épült a világ legmodernebb járműipari tesztpályája, ami autonóm járművek tesztelésére is alkalmas – jelezte.

Magyarország továbbra is kiemelkedő szereplője szeretne lenni a mesterséges intelligencia és az autonóm járművek világának, és már látszanak a következő területek, amelyeket tovább szeretnének vinni, ilyen például a humanoid robotok fejlesztése – fejtette ki Palkovics László.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×