Infostart.hu
eur:
365.31
usd:
314.5
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Szavazóurna, háttérben a magyar zászló.
Nyitókép: Getty Images

Öt településen is választásokat rendeznek vasárnap Magyarországon

Öt településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Kalaznón és Szentdomonkoson polgármestert és képviselőket, Kisnánán és Kemenesmagasiban településvezetőt, Dákán pedig képviselőt választanak.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

A Tolna vármegyei Kalaznón azért kell időközi választást rendezni, mert a község képviselő-testülete tavaly november 4-én kimondta feloszlását. A polgármesteri tisztségért három független jelölt indul: a posztot 2024-ben elnyert Mayer-Kovács Mónika, valamint Máté Ambrus és Zakk Mihály. A négy képviselői mandátumért kilenc független jelölt verseng. A választói névjegyzékben mintegy 130-an szerepelnek.

A Heves vármegyei Szentdomonkoson a képviselő-testület 2025 őszén ugyancsak a feloszlásáról döntött. A település polgármesteri székéért két független jelölt indul, Molnár István és Sipos Roland korábbi településvezető, a négy képviselői helyre kilencen pályáznak, mindannyian függetlenek. A község 360 szavazópolgára egy szavazókörben voksolhat.

A szintén Heves vármegyei Kisnánán azután írtak ki polgármester-választást, hogy a települést 2024 óta vezető, független Varga Zoltán tavaly november 3-án lemondott tisztségéről. A posztért három független jelölt indul, a korábbi polgármester mellett Csabainé Koncsos Gréta és Szőke Ferenc. A jelöltekre egy szavazókörben több mint 800 helyi választópolgár adhatja le voksát.

A Vas vármegyei Kemenesmagasi községben is lemondás miatt kell időközi polgármester-választást tartani. Az előző faluvezető, Veszprémi Roland (független) tavaly november 12-én mondott le a tisztségről. Az időközi polgármester-választáson négy független jelölt indul: Gyalogh-Töreki Judit, Berghoffer Gábor, Andó Ildikó és Jordanits Krisztián Ákos. A választói névjegyzékben mintegy 730-an szerepelnek.

A Veszprém vármegyei Dákán egy képviselő mondott le tisztségéről tavaly novemberben, ezért kell időközi választást tartani. Az egyéni listás választáson öt független jelölt indul. A település egyetlen szavazókörében több mint 360 választópolgár szavazhat.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×