Infostart.hu
eur:
356.3
usd:
312.67
bux:
139930.68
2026. június 30. kedd Pál
bkk testkamera
Nyitókép: BKK

Tényleg a kamera lesz a szuperfegyver a MÁV dolgozóit és utasait fenyegetőkkel szemben

Jelenleg 169 testkamerája van a MÁV Csoportnak, ezeket használják országszerte a jegyvizsgálók. A tapasztalatok szerint elrettentő ereje van. Az új járatok pedig már fedélzeti kamerákkal rendelkeznek.

169 testkamerával rendelkezik a MÁV-csoport – mondta el az InfoRádióban a Magyar Államvasutak szóvivője, Váczi Viktor.

„Ezeket használják országszerte a vonatokon a jegyvizsgálók, azonban további eszközök beszerzésének előkészítése is folyamatban van. A tapasztalatok mindenképpen azt mutatják, hogy elrettentő ereje van a felvétel lehetőségének bizonyos helyzetekben, a MÁV Csoport pedig kiemelten fontosnak tartja a munkatársai védelmét, testi-lelki épségük megőrzését, illetve ezáltal a bántalmazások megelőzését, elkerülését” – mondta.

A vasúttársaság célja, hogy minél több szolgálati helyen biztosítani tudja a testkamera használatát – tette hozzá Váczi Viktor.

„A vonatokon, illetve a buszokon fontos szempont, hogy azok már rendelkezzenek fedélzeti kamerákkal, így például a korszerű KISS és FLIRT motorvonatok is beépített kamerarendszerrel rendelkeznek, és folyamatosan szerelik fel fedélzeti kamerákkal a MÁV Csoport további szerelvényeit is.

A MÁV Csoportnál az autóbuszok nagy részén is szintén van már fedélzeti kamerarendszer, és ezen kívül a járműveken felül az autóbusz- és vasútállomásokon is sok helyen működnek ilyenek, amelyeknek szintén jelentős szerepük van a bűncselekmények felderítésében, bizonyításában, de akár a megelőzésében is.”

  • Idén eddig 125 bántalmazás történt a MÁV Csoport közfeladatot ellátó munkatársaival szemben.
  • Ezek 21 százaléka a buszvezetőket érintette,
  • 77 százaléka pedig a vonaton dolgozó jegyvizsgálókkal szemben történt.
  • Tavaly jegyvizsgálók esetében 100 eset történt, míg buszvezetőkkel szemben 224-szer követtek el valamilyen verbális vagy fizikai erőszakot.

Az elkövetők ellen minden esetben feljelentést tesznek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Több fronton támadja a forróság az áramhálózatot: van rá megoldás?

Több fronton támadja a forróság az áramhálózatot: van rá megoldás?

A hőhullámok idején nem önmagában az jelenti a legnagyobb problémát, hogy sokan használnak klímát, hanem az, hogy a fogyasztás éppen akkor ugrik meg, amikor a naperőművek termelése gyorsan visszaesik. Szabó László, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vezetője a Portfolio Checklist hétfői adásában (a 14. perctől) elmondta, hogy az esti órákban a rendszernek egyszerre kell több hazai erőművet és nagyobb importot mozgósítania, miközben a nagykereskedelmi áramár akár a napközbeni szint többszörösére emelkedhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×