Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.55
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A budapesti Rudas Gyógyfürdő és Uszoda egyik medencéje 2015. április 20-án. A fürdők nemzeti tanúsító védjegyrendszerében a Rudas a legmagasabb, ötcsillagos fokozatot kapta meg, amelyet a tavaly szeptemberben átadott egymilliárd forintos fejlesztéssel érdemelt ki 12 minősített fürdő 21 szolgáltatóegysége közül.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Újra jön a kötényes fürdőzés, Vitézy Dávid szerint sikerült eredményt elérni a fővárosi fürdők ügyében

A politikus, közlekedési szakember jó ideje szorgalmazza a változásokat a budapesti fürdőkkel kapcsolatban, és most több változtatást is elfogadott a szakbizottság.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, Vitézy Dávid októberben a Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elé terjesztette a budapesti fürdők reformjával kapcsolatos javaslatát. Az előterjesztésben szerepelt, hogy

  • a Rudas fürdő törökfürdőjében a tradicionális fürdési lehetőséget mindkét nem számára helyre kell állítani a napközbeni és délutáni órákban, legalább heti három munkanapon;
  • a Gellért fürdő bezárására tekintettel a Zsigmondy-kártya érvényességét ki kell terjeszteni, a másik két budai fürdő, a Rudas és a Lukács nyitvatartási idejét pedig meg kell hosszabbítani;
  • a turisztikailag frekventált gyógyfürdőkben az elvárt viselkedési szabályokat felül kell vizsgálni, a történeti fürdőrészekben a szelfibotok, illetve a kép- és videórögzítésre alkalmas mobil eszközök használatát korlátozni kell, a viselkedési és együttélési szabályokat, valamint a szaunák és gőzfürdők használati előírásait jól látható módon, több nyelven kell megjeleníteni.

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője november 6-án, Facebook bejegyzésében adott hírt róla, hogy Barna Judit alelnökkel közösen a a szakbizottság hétfői ülésén is napirendre tűzték a kérdést, és „a budapestiek képviselete, kitartó nyomásgyakorlása hatására a gyógyfürdő vezetése végre engedett”.

Beszámolója szerint így sikerült elérni, hogy

  • kedden és szerdán egész nap visszaáll a kötényes fürdőzés a Rudas törökfürdőben – kedden a nők, szerdán a férfiak számára;
  • a Lukács Fürdőben is érvényes lesz a Zsigmondy-kártya;
  • valamint szombatonként lesz 22:00-ig nyitva tartó fürdő, mivel ez a Gellért bezárása óta hiányzik.

Vitézy Dávid a bejegyzésében aláhúzza, továbbra is szükségesnek tartja az új viselkedési szabályok bevezetését és a turista vidámparki hangulatot visszaszorítását, a budapesti történeti fürdőkultúra megőrzését.

Hangsúlyozta: „a budapesti gyógyfürdők nem lehetnek kizárólag turistacélpontok, ezért vállaltuk fel a budapestiek érdekeinek képviseletét ellenszélben is. Sajnos a Közgyűlésen a DK, a Fidesz és Karácsony leszavazta a javaslatokat, de nem engedtük el az ügyet”.

Bejegyzését azzal zárta, hogy a jövő hétfői szakbizottsági ülésen folytatják az egyeztetést.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×