Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A budapesti Rudas Gyógyfürdő és Uszoda egyik medencéje 2015. április 20-án. A fürdők nemzeti tanúsító védjegyrendszerében a Rudas a legmagasabb, ötcsillagos fokozatot kapta meg, amelyet a tavaly szeptemberben átadott egymilliárd forintos fejlesztéssel érdemelt ki 12 minősített fürdő 21 szolgáltatóegysége közül.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Visszatérhet a kötényes fürdőzés, változhat a nyitva tartás több budapesti létesítményben is

Vitézy Dávid arról számolt be, hogy ugyan volt vita a fővárosi fürdőkkel kapcsolatos reformjavaslata felett, de végül egyhangúlag elfogadták azt.

„A Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság ma hosszú vita után egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadta el a javaslatomat” – írja Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid.

Javaslatában a politikus előterjesztette, hogy

  • a Rudas fürdő törökfürdőjében a tradicionális fürdési lehetőséget mindkét nem számára helyre kell állítani a napközbeni és délutáni órákban, legalább heti három munkanapon;
  • a Gellért fürdő bezárására tekintettel a Zsigmondy-kártya érvényességét ki kell terjeszteni, a másik két budai fürdő, a Rudas és a Lukács nyitvatartási idejét pedig meg kell hosszabbítani;
  • a turisztikailag frekventált gyógyfürdőkben az elvárt viselkedési szabályokat felül kell vizsgálni, a történeti fürdőrészekben a szelfibotok, illetve a kép- és videórögzítésre alkalmas mobil eszközök használatát korlátozni kell, a viselkedési és együttélési szabályokat, valamint a szaunák és gőzfürdők használati előírásait jól látható módon, több nyelven kell megjeleníteni.

Vitézy Dávid külön köszönetet mondott azoknak a törzsvendégeknek, akik eljöttek a bizottsági ülésre és elmondták a véleményüket. Azt írta, „jó látni, amikor egy ilyen testület nem valamiféle távoli elefántcsonttoronyként működik, hanem az itt élőkkel együtt keresi a város problémáira a megoldást. Külön köszönöm a női törzsvendégek látványos és határozott kiállását a női nap megmaradása mellett.”

Mindezeken túl botrányosnak tartja, hogy a döntéshozatal előtt a városvezetés és a fürdőket üzemeltető cég részéről éppen a fürdőket használó budapestiekkel nem történt semmilyen egyeztetés.

Zárásképpen kijelentette: most Karácsony Gergely főpolgármesteren a sor, hogy végrehajtsa a bizottság döntését, abban az esetben pedig, ha ez nem történik meg, kilátásba helyezte, hogy az október végi Fővárosi Közgyűlés napirendjére tűzik a kérdést.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×