Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.47
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Schmuck Andor, a Tisztelet Társaságának elnöke sajtótájékoztatót tart egy budapesti étteremben 2019. június 17-én. Schmuck bejelentette, hogy mégsem indul a főpolgármester-jelölti előválasztáson.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Kiderült, mikor búcsúztathatják Schmuck Andort

Barátai dobják össze a pénzt a temetésére.

Egy hete, július 14-én érkezett a hír: Schmuck Andor 54 éves korában elhunyt. A mindig jókedvű, örök optimista politikusról köztudott volt, hogy súlyos beteg, hiszen márciusban ő maga jelentette be A Nagy Duett stúdiójában, hogy életmentő kezelésre szorul. Schmuck Andor húsvét előtt járt mintavételen, az akkori eredményei sem voltak már biztatóak. Ő azonban nem adta fel, hitt a gyógyulásban.

Schmuck Andor halála így is sokakat megrázott. Holttestét a Tisztelet Társasága belvárosi irodája felett kialakított lakrészben találták meg a tűzoltók. Ők törték rá az ajtót, miután a barátai sem tudták elérni. A rendőrség lezárta a környéket és órákon át helyszíneltek. Később kiderült, a lakásból különféle tárgyakat vittek el további vizsgálatra, köztük egy kólásüveget is.

Fodor Zsóka sokáig a fogadott fiaként tekintett a politikusra, bár kapcsolatuk néhány éve váratlanul megszakadt. A színésznő most a Borsnak elmesélte, valóságos összefogás alakult, hogy eltemessék Schmuckot, akinek már évek óta megvan a sírja a Fiumei úti sírkertben. A ceremónia augusztus közepén lesz, de még várni kell a boncolás eredményére – tette hozzá egyebek mellett.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×