Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.71
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond az EU közlekedési minisztereinek informális találkozóján a Várkert bazárban 2024. szeptember 20-án. A tanácskozást az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége keretében rendezték.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Plusz pénzt ígér Lázár János

A miniszter azoknak a közlekedési dolgozóknak a helytállását szeretné honorálni, akiket berendeltek vagy túlóráztattak a múlt heti vihar után.

Több mint egy hét kellett ahhoz, hogy a vihar után helyreállítsák a MÁV működéséhez szükséges vasúti infrastruktúrát – számolt be róla videójában Lázár János építési és közlekedési miniszter. Elmondása szerint a helyreállításban kétezren vettek részt.

„Ezért a helytállásért most bruttó 40 ezer forint helytállási pénzt kap mindenki, aki a MÁV és a Volán részéről a védekezésben részt vett. Akit berendeltünk a szabadságáról, az dupla pénzt kap, és akinek túlórát rendeltünk el, az is dupla pénzt kap” – fogalmazott a tárcavezető, és megköszönte a MÁV és Volán dolgozók helytállását.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×