Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula
Police.hu
Nyitókép: Police.hu

Úgy gondolta a nő, ittasan is jól vezet – képeken, hogy mekkorát tévedett

„Azért, mert ittam, nem érzem magam ittasnak, és még így is jól vezetek.” Ezt mondta a 34 éves nő, aki ittasan okozott balesetet Békéscsaba határában. A rendőrség a történtek vizsgálatát befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.

„Azért mert ittam, nem érzem magam ittasnak, és még így is jól vezetek”. Ezt mondta egy 34 éves békési nő, miután balesetet okozott 2025. március 24-én a 44-es számú főút elkerülő szakaszán – írja a police.hu.

Police.hu
Police.hu

Személygépkocsijával Békéscsaba felől Békés irányába tartott, amikor a körforgalomban felment a bal oldali terelő szigetre, kidöntött egy közlekedési táblát, majd összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személyautóval. A balesetben ő, és a vétlen jármű vezetője és utasa is könnyebben megsérült. A rendőrök meg akarták szondáztatni, de nem akart ráfújni a készülékre, viszont szóban elismerte, hogy fogyasztott alkoholt vezetés előtt. A kórházban mintát vettek tőle, a vizsgálat megerősítette az ittas járművezetés gyanúját.

A nő később elmondta, hogy a barátjánál volt, ahová kocsival érkezett, és ebéd után elkezdtek együtt italozni. Később azonban összevesztek, ő eljött a lakásból, autóba ült és haza indult. Azt mondta, hogy a balesetből nem sok mindenre emlékszik. A Békéscsabai Rendőrkapitányság az ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségre.

Police.hu
Police.hu

A történtek kapcsán a rendőrség ismét felhívja a figyelmet az ittas járművezetés veszélyeire. Aki ittas állapotban vezet, előfordulhat, hogy torz képet lát a környezetéről, a forgalomról. Nem jól méri fel a körülötte lévő dolgok méretét, a közeledő járművek távolságát, sebességét, ráadásul a reakcióidő növekedhet, a reflexek pedig tompulhatnak. A felelőtlenségnek nagy ára, súlyos és visszafordíthatatlan következménye lehet, ezért a rendőrség kéri, hogy mindenki közlekedjen szabályosan!

Címlapról ajánljuk
Választott az ország, már számolják a szavazatokat: íme a nap mérlege, mit tudunk eddig?

Választott az ország, már számolják a szavazatokat: íme a nap mérlege, mit tudunk eddig?

Vannak körzetek, ahol még sorban állnak, de alapvetően országszerte befejeződött a választás, bezártak a szavazókörzetek nagy többsége. Soha nem látott részvételi rekordot hoztak az országgyűlési választások. Az utolsó, 18.30-as adatok szerint a jogosultak már 77,8 százaléka szavazott, ami több, mint bármelyik eddigi választáson ebben az időpontban. Megkezdődött a szavazatok számlálása.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×