Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nagy István agrárminiszter beszámolót tart a haszonállatokat érintő vírusfertőzések, különös tekintettel a ragadós száj- és körömfájás betegség elleni védekezésről az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén 2025. május 6-án. MTI/Balogh Zoltán
Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Balogh Zoltán

A miniszter elmondta, mikor oldhatják fel a száj- és körömfájás miatti korlátozásokat

Nagy István szerint a járványkezelés egyik legnehezebb feladata, hogy miként oldják meg a leölt állatok megsemmisítését, hiszen erre a társadalom is nagyon érzékeny. Az agrárminiszter elmondta: idehaza hullaégető a Bács-Kiskun vármegyei Solton van, a járvány azonban Győr-Moson-Sopron vármegyét érintette, így az átszállítások ötletét hamar el kellett vetni, de jelezte, hogy a kijelölt telepeken minden nemzetközi előírást betartanak.

Több mint két hete nem volt újabb víruskitörés Magyarországon – mondta a ragadós száj- és körömfájás kezelésével kapcsolatban tartott beszámolójában az agrárminiszter az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának keddi ülésén. „A fő lappangási időn túl vagyunk, és ha a hét végén is el tudjuk ezt mondani, akkor már egy kicsit megkönnyebbülhetünk, mert remélhetőleg akkor már múlt időben beszélhetünk a vírusról” – fogalmazott Nagy István.

A tárcavezető hozzátette: ha nem lesz újabb fertőzés, akkor május 30-án kihirdethetik a mentességet,

június 30-án pedig feloldhatják a Magyarországgal szemben elrendelt uniós korlátozásokat.

Az agrárminiszter szerint a járványkezelés egyik legnehezebb feladata, hogy miként történjen a leölt állatok megsemmisítése, hiszen erre a társadalom is nagyon érzékeny. Idehaza hullaégető a Bács-Kiskun vármegyei Solton van, a járvány azonban Győr-Moson-Sopron vármegyét érintette.

A nagy távolság miatt nem lehet átszállítani a leölt állatokat Soltra, ráadásul kamionok százainak kellene sorban állnia, mire az összes tetemet elégetnék a Bács-Kiskun vármegyei településen. Nagy István elmondta: észérvek alapján ezt a gondolatkísérletet hamar elvetették.

Kiemelte, a nemzetközi előírásokat követik, és biztonságos körülmények között földelik el a leölt állatokat. A legfőbb kérdés az volt, hol tegyék ezt, hiszen „nincs olyan település Magyarországon, amely örült volna ennek”. Az állategészségügyi operatív törzs ezért úgy döntött, hogy

olyan telepeken történjenek az elföldelések, amelyek már évtizedek óta azt a célt szolgálják.

Nagy István hangsúlyozta: az összes elföldelésre kijelölt helyet geológiailag és hidrológiailag is ellenőrizték, bevizsgálták azért, hogy az állatokat biztonsággal, biokomposztálás mellett lehessen megsemmisíteni. A miniszter tájékoztatása szerint hét méter mély gödröket kellett kiásni úgy, hogy a talajvíz onnan még 2-3 méter mélyen legyen.

A Magyarországon érintett öt telep tulajdonosaival folyamatosan konzultálnak. Jelenleg több lépésben zajlik a fertőtlenítés, és megkezdődött a kártalanítás előkészítése is – közölte Nagy István agrárminiszter.

(A nyitóképen: Nagy István agrárminiszter beszámolót tart a haszonállatokat érintő vírusfertőzések, különös tekintettel a ragadós száj- és körömfájás betegség elleni védekezésről az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának ülésén 2025. május 6-án.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×