Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Unsplash.com

Tömegesen pusztulnak a halak a Dunában

Egyetlen nap alatt több mint öt tonna haltetemet szedtek össze.

Az elmúlt napokban a Sugovica bajai szakaszán és a Duna, illetve mellékágai Komárom-Esztergom vármegyei részén busa és egyéb halak pusztulást észleltek. A helyileg illetékes horgászegyesületek elkezdték összeszedni a haltetemeket – számolt be a Pecaverzum.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége szakmai igazgatója a lapnak elmondta, csak április 19-én, szombaton öt mázsa tetemet szedtek össze a Kemhesz munkatársai az esztergomi sódergödörnél.

„A felmelegedő víz elkezdte feldobálni a tetemeket, a nagy szél pedig egy helyre fújja azokat. A mellékágakban, öblökben sokkal több az elhullott busa” – nyilatkozta Schmidt-Kovács Bence, hozzátéve, hogy az elpusztult halak döntő többsége busa, de elvétve találkoznak egy-egy ponttyal, keszeggel és csukával is.

A Kemhesz kollégái folyamatosan járják a vízpartot, és igyekeznek mindenhol cselekedni, ahol szükséges. A szakmai igazgató arra kérte a horgászokat, ha elhullott halakat látnak, haladéktalanul jelentsék be a szövetségnek.

Schmidt-Kovács Bence fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ez egy teljesen természetes folyamat a tavasz során. Tél végére a halak immunrendszere ugyanis legyengül, ami kedvez a betegségek kialakulásának, amely a legyengült, elöregedett egyedek pusztulásához vezet.

Azokon a vizeken, ahol nagyobb mennyiségben élnek busák, a jelenséget fokozza a hideg vízi táplálékhiány, így rövid idő alatt nagyobb mennyiség pusztulhatnak el.

A szakemberek ezt a jelenséget egy szelekciós, biológiai folyamatnak nevezik.

(Címlapképünk illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×