Infostart.hu
eur:
379.39
usd:
321.59
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Pixabay

Balázs Andrea: egyre több a mérgezés és egyre több fiatal érintett

2024-ben jelentősen nőtt a bejelentett mérgezések száma a megelőző évhez képest – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. A legtöbb áldozat kisgyermek, és egyre több az olyan fiatal, aki nikotinmérgezéssel kerül kórházba.

Tavaly 27 594 mérgezési esetet jelentettek a mérgezettek ellátásában részt vevő orvosok és intézmények, ez 21 százalékkal több, mint az előző éves esetszám – mondta az InfoRádióban Balázs Andrea, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ toxikológiai szakértője.

Az esetek kétharmadában alkoholmérgezés történt, a fennmaradó közel kilencezer mérgezésnek pedig szintén kétharmada gyógyszermérgezés. Az esetek jórészt öngyilkossági szándékra vezethetők vissza, illetve élvezeti függőség miatt következtek be, de vannak véletlen mérgezések is, főként a gyerekek körében, de felnőtteknél is, valamilyen véletlen gyógyszercsere vagy túladagolás miatt. Ezt követik a kábítószer-mérgezések, melyek száma nagyjából 1500 körül volt 2024-ben, majd pedig a vegyipari termékekkel – háztartási szerekkel, növényvédőszerekkel, biocid termékekkel – történt mérgezések jönnek.

A hatóság arra a riasztó tényre is felhívja a figyelmet, hogy

a 10-14 évesek körében viszonylag nagy számban fordul elő a mérgezéses öngyilkosság. Tavaly 81 gyerek követett el ilyet.

Több lett a nikotinmérgezés is – jelezte Balázs Andrea, rámutatva, hogy ez a szám bizonyos, új típusú termékek megjelenése nyomán kezdett emelkedni, és éves szinten már pár száz mérgezési eset következik be.

„Még vizsgálat alatt áll, hogy milyen tüneteket tudnak ezek okozni. Előfordulnak olyan esetek, amikor kórházba kerülnek főleg tinédzserkorú gyerekek, akik ezeket az új szereket kipróbálják. Vannak olyan termékek, amelyek nem legálisak – ezek jelentik a fő veszélyt, mert előfordulhat, hogy nem állandó a nikotintartalmuk, és adott esetben sokkal nagyobb dózist kaphat a használó és mérgezés alakulhat ki” – mondta Balázs Andrea.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ áprilistól új országos monitorozási rendszert indított a nikotinmérgezések nyomon követésére.

Ha segítségre van szüksége

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 0-24-ben elérhető a 116-111-es számon, a hívás anonim és ingyenes. Chatelni 13-21 óra között itt lehet.

Ha felnőtt, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×