eur:
398.28
usd:
368.78
bux:
90571.57
2025. március 24. hétfő Gábor, Karina
Karácsony Gergely főpolgármester (k), mellette Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója (b) és Számadó Tamás főjegyző (j) a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2025. január 29-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Személyeskedő adok-kapok alakult ki a Fővárosi Közgyűlésben

Személyeskedésbe fordult a vita a Fővárosi Közgyűlésben, amelynek fő témája a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubaj-projekt néven ismertté vált terület elővásárlási joga volt.

A közelmúltban derült ki, hogy a főváros egyik cégének elővásárlási joga van a rákosrendezői vasúti terület egy részére, amelynek hasznosításáról már tavaly megállapodott a magyar kormány és az Egyesült Arab Emirátusok. A Fővárosi Közgyűlésnek kell döntenie arról, hogy kíván-e élni ezzel a jogával.

„A Tisza megszavazza azt az előterjesztést, hogy éljen a főváros cége az elővásárlási jogával. Minden jogász egyetért abban, és szerencsére a nemzeti vagyonkezelő is, hogy elővásárlási joga van a fővárosnak és a főváros cégének. Ezt meg fogjuk szavazni” – fogalmazott Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közgyűlés előtt, jelezve: név szerinti szavazást fog kérni a frakciója.

A Fővárosi Közgyűlésen Karácsony Gergely is ismertette álláspontját. „Teljesen abszurd, hogy egy olyan kormányzat, amely legalábbis retorikában a nemzeti szuverenitással kel és fekszik, köt egy olyan államközi szerződést, amiben egy másik állam uralkodójára bízza azt, hogy melyik beruházó valósíthat meg egy beruházást Magyarország egyik legfontosabb fejlesztési területén. Nincs olyan eleme ennek a kormányzat által dédelgetett projektnek, amely ne lenne teljes mértékben ellentétes azzal, aminek a városnak az érdeke” – mondta a főpolgármester.

Az ülésen Rózsa András, a fejlesztési területen fekvő Zugló polgármestere is felszólalhatott: „Azt kell mondjam, hogy ez a disznóság vélelmezhetőleg a magyar történelem legnagyobb ingatlanmutyija. Abszolút példátlan. Mindeközben a kormány egy szót sem szólt a zuglóiakhoz, a fővárosiakhoz sem” – vélekedett.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője ugyanakkor védelmébe vette a projektet: „Most úgy beszélünk egy ekkora projektről, hogy a főváros az elmúlt több mint 5 évben zsebkendőnyi méretű, a rákosrendezői területhez képest területet nem bírt egyáltalán megcsinálni. Semmit nem lehet anélkül csinálni, hogy azt a területet ne kellene rendbe rakni. Szerintem jobb, ha az nem közpénzből van kifizetve, hanem valamilyen beruházó fizeti ki. Tudjuk róla, hogy ez nyilván GDP-termelőképességet jelentene, több ezer új magyar munkahelyet jelentene, illetve a kisföldalatti meghosszabbítását, a rákosrendezői vasútállomás felújítását, a reptéri vasútnak végre a kiépítését és lakásépítéseket jelentene” – sorolta

Ezután személyeskedő vita alakult ki Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője között, miután utóbbi egy korábbi felszólalásában a mini-Dubaj-projekt keretében tervezett felhőkarcolót „fallikus” jelzővel illette.

„Az nagyon érdekes, amikor az a Vitézy Dávid beszél egyébként itt mindenféléről, akinek egy ingatlanfejlesztő cég támogatta a kampányát. Nem gondoltam, hogy a fallikus szót is fogom hallani a közgyűlésben. Valamiért itt van egy ilyen rákattanás erre a kifejezésre, és Lázár Jánosra. Két ilyen becsípődést látok Vitézy Dávid esetében” – fogalmazott a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

„Egyrészt nekem nem jutott eszembe a fallikus szóról Lázár János, csak önnek. Másrészt nem ingatlanfejlesztők támogatták a kampányomat, hanem ön, és ezt köszönöm szépen” – reagált a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője.

A Tisza kivonult az ülésteremből

A Tisza Párt frakciója kivonult a Fővárosi Közgyűlésről, mert – mint fogalmaztak – képviselőik nem kívánnak részt venni a kormánypártok és az óellenzék mutyijaiban. A vita a fővárosi cégek vezetőinek pályázati feltételeivel kapcsolatban alakult ki.

Fővárosi cégvezetők pályázatai miatt már kedden feszültség alakult ki egyik oldalon a Tisza Párt és a Podmaniczky Mozgalom, másfelől a Fidesz, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői között. Utóbbiak ugyanis jogi problémákra hivatkozva levették napirendről a javaslatot.

A Tisza Párt elnöke erről a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt mondta el véleményét: „Arról van szó, hogy a főpolgármester, a Fidesz és az ellenzéki pártok kiegészülve Baranyi Krisztinával meg akarják azt akadályozni, hogy piaci alapon, transzparens módon olyan cégvezetőket tudjunk bevonni a fővárosiak érdekében, akik valóban tudják ezeket az óriási, több százmilliárd forint felett diszponáló cégeket jó gazda módjára vezetni. Itt tartunk most, és ehhez a mutyihoz a továbbiakban a Tisza nem asszisztál” – fogalmazott Magyar Péter.

A fideszes Gulyás Gergely Kristóf nem osztja a Tisza elnökének álláspontját. Szerinte a Tisza ismét tett egy olyan előterjesztést, ami jogszabályellenes, ami megalapozatlan, és ami tárgyalásra alkalmatlan volt. „A tegnapi előterjesztés szembement a közgyűlésnek a döntésével. Hogyha komolyan vesszük azt, hogy ebben a közgyűlésben mi érdemi döntéseket hozunk, és jön egy olyan előterjesztés, ami ezeket a döntéseket felül akarja írni bizottsági szinten, akkor arra nincs más lehetőség, minthogy ezeket az előterjesztéseket ne tárgyalja a bizottság, mert nonszensz az egész” – magyarázta.

Karácsony Gergely a fentiek kapcsán azt mondta, készséggel elfogadja azt a helyzetet, hogy van egy jogos igény arra – más típusú legitimitásokat szerzett képviselők esetében –, hogy a közgyűlés és a főpolgármester közötti feladatmegosztást áthangszereljük, és a közgyűlés több mindenben akar döntést hozni.

„De amikor arról beszélünk, hogy közgyűlés, az nem azt jelenti, hogy mindig az van, amit a Tisza-frakció akar.

Lehet, hogy éppen a közgyűlés többsége mást akar. Ne lásson már bele ilyen politikai összeesküvés-elméleteket. A tulajdonosi bizottság által előterjesztett javaslatot levette a bizottság a napirendről, részben azért, mert érkeztek hozzá jogi kritikák. Ezeket orvosolni kell” – fogalmazott a főpolgármester.

A Tisza Párt képviselői a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubajjal kapcsolatos vita végén hagyták el az üléstermet.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Jelentős mérföldkőhöz ért a Hungaroring felújítása – videó

Jelentős mérföldkőhöz ért a Hungaroring felújítása – videó

Ütemterv szerint halad a mogyoródi pálya felújítása – mondta el az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az augusztus eleji Forma–1-es Magyar Nagydíjon már a fedett, új főlelátón szurkolhat a közönség. A teljes átépítés 2026-ban is folytatódik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.24. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Folytatódnak a fegyverszüneti tárgyalások, váratlan ellentámadást indított Ukrajna – Háborús híreink hétfőn

Folytatódnak a fegyverszüneti tárgyalások, váratlan ellentámadást indított Ukrajna – Háborús híreink hétfőn

Az amerikai és az ukrán delegáció vasárnap Szaúd-Arábiában folytatott tárgyalásokat a fegyverszünet technikai részleteiről. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök konstruktívnak és előnyösnek nevezte a tárgyalásokat. Ma az Egyesült Államok Oroszországgal folytatja a megbeszéléseket. Ellentámadást hajtott végre Luhanszk megyében az ukrán haderő 3-as számú rohamdandárja, és vissza foglaltak 3 km²-nyi területet, azon belül pedig egy települést is, Nagyját. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 24. 16:23
×
×
×
×