eur:
404.03
usd:
351.26
bux:
0
2025. június 18. szerda Arnold, Levente
Szabó Szilvia, a MOHU gyártói felelősségi rendszerek vezetője a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. palackok visszaváltására szolgáló automatáinak sajtóbemutatóján a vállalat budapesti bemutatótermében 2023. november 28-án. Az új visszaváltási rendszerrel a 40 százalék körüli szintről 90 százalék fölé emelkedhet az egyszer használatos italos palackok visszagyűjtési aránya.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Érdekes dolgok derültek ki az üvegvisszaváltásról

Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot – közölte a vállalat.

A fogyasztók Budapesten több mint 180 millió italcsomagolást vittek vissza a kötelező visszaváltási rendszer élesedése óta. A főváros után a legtöbb palackot Debrecenben, Szegeden és Miskolcon váltották vissza. A vármegyék közül Pest vármegye után a legtöbb palackot Borsod-Abaúj Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Fejér vármegyében vitték vissza.

A budapesti kerületek közül a 11. kerületben váltották vissza a legtöbb palackot, üveget és dobozt.

A legnépszerűbb visszaváltási nap a szombat, aki elkerülné a nagyobb forgalmat, érdemesebb kedden vagy szerdán visszaváltania, bár általában már ezeken a napokon is meghaladja a 4 milliót a visszaváltások száma országos szinten. Országszerte 4500 helyen biztosított az italcsomagolások visszaváltása, amelyből mintegy 1500 kézi REpontként működik. A MOHU célja, hogy a visszaváltási helyek száma a jövőben tovább emelkedjen, ezzel is támogatva a visszaváltási arány növelését – hangsúlyozták.

Magyarországon a négyszáz négyzetméternél nagyobb üzleteknek volt kötelező a visszaváltási rendszerhez való csatlakozás.

A mindennapi üzemeltetés, az automaták tisztítása, környezetük rendben tartása és a megtelt gépek ürítése a boltok feladata, ezért a MOHU minden visszaváltott palack után kezelési díjat fizet az üzleteknek. A vásárlók körében továbbra is a bolti utalvány a legnépszerűbb visszaigénylési mód, ilyen formában több mint 40 milliárd forintot fizetett vissza a MOHU. Európában egyedülálló módon a visszaváltási díj közvetlenül bankszámlára is kérhető, a fogyasztók mintegy 16 százaléka él ezzel a lehetőséggel - közölték.

A palackonként járó 50 forint karitatív célokra is felajánlható, mostanáig több mint 118 millió forint gyűlt össze a gyermekkórházak részére.

Az Európai Unió 2029-ig 90 százalékos újrahasznosítási arányt tűzött ki célul a PET italcsomagolásoknál. Becslések szerint Magyarországon évente több mint 3 milliárd italcsomagolás kerül forgalomba. A korábbi időszakban az italcsomagolásoknak csak 30 százalékát lehetett visszagyűjteni - ismertette a vállalat.

Az EU egyre több országában működő visszaváltási rendszer 2024 januárjától lépett hatályba Magyarországon, de a gyártók június 30-ig türelmi időt kaptak a betétdíj nélküli termékek forgalmazására. A többutas palackokat ugyanúgy vissza lehet váltani az azokat forgalmazó üzletekben, ahogy korábban, az új rendszer nem változtatott ezen a gyakorlaton. A kötelező visszaváltási rendszer egyik legfontosabb célja a több milliárd egyutas palack visszaváltása és anyagában való újrahasznosítása - közölte a MOHU.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: a gyilkos drog valóban fontos szerepet játszik az amerikai–kínai viszonyban

Salát Gergely: a gyilkos drog valóban fontos szerepet játszik az amerikai–kínai viszonyban

Az amerikaiak az első Trump-adminisztráció óta azzal vádolják a kínaiakat, hogy szándékosan elárasztják fentanillal a piacaikat, hogy ezzel is az amerikai társadalmat gyengítsék – erről beszélt az InfoRádióban Salát Gergely, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Hangsúlyozta, a fentanil a Kínára kivetett vámok egyik ürügyéül is szolgál.

Irán döbbenetes részleteket közölt arról, hogyan semmisült meg az ország légvédelmének java

A Farsz hírügynökség fotókat tett közzé azokról a fegyverekről, amelyekkel az izraeliek Irán nyugati részén mértek súlyos csapásokat a légvédelemre.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.18. szerda, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kilőtte Irán a Fatah rakétákat Izraelre, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre

Kilőtte Irán a Fatah rakétákat Izraelre, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre

Az éjjel két újabb rakétahullámot indított Izrael területe ellen Irán, a teheráni média szerint hiperszonikus Fatah rakétákat is használtak. Sérültekről nincs hír. Izrael Teherán térségét bombázta: megsemmisítettek egy rakétagyártó komplexumot és lebombázták a forradalmi gárda egyetemét is. Donald Trump amerikai elnök fontolgatja, hogy beszáll a háborúba: nem kizárt, hogy hamarosan az USA légiereje is segít majd Izraelnek megsemmisíteni Irán nukleáris létesítményeit. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti Irán-Izrael háború szerdai fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×