Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Egy lakó a tűzhely gázrózsáját gyújtja meg budapesti lakásában.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Németh Szilárd: ha nincs orosz forrás, négy-ötszörösére ugrik a rezsiköltség itthon

A rezsicsökkentés továbbra is fennmarad Magyarországon, ahol a környező országokhoz képest olcsóbb az áram és a gáz a lakosság számára - mondta az InfoRádióban Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, aki szerint veszélyben lehet az intézkedés.

Egész Európában Magyarország "a legolcsóbb" rezsiszempontból Németh Szilárd rezsicskökkentésért felelős kormánybiztos szerint, aki az InfoRádióban azt mondta: "mi fűthetünk, főzhetünk, világíthatunk a legolcsóbban, és így azt gondolom, hogy ennek a télnek is mi vághatunk neki a legbiztonságosabb körülmények között".

Emellett arra is rámutatott, "a gáztározóink csurig vannak", illetve hogy gázárban a csehek négyszer, a lengyelek három és félszer, a szlovákok pedig a románokkal együtt két és félszer annyit fizetnek, mint mi. A legdrágább Stockholm, ahol 13-szorosát fizetik a magyar áraknak. Ha az áramot nézzük, akkor a csehek magyar áraknak a négyszeresét, a lengyelek két és félszeresét, a szlovákok a kétszeresét, a románok pedig a másfélszeresét fizetik, míg a németek csaknem a négy és félszeresét.

Arról is beszélt, hogy 2013. január 1-jével indult el a rezsicsökkentés, a mostani árak 2014-re alakultak ki, tehát a magyar családok 2014 óta változatlan árat fizetnek, leszámítva a 2022-es brutális energiaválságot, amit a brüsszeli szankciók, illetve a háború okoztak.

"Ugye emlékszünk arra, hogy akkor volt 14-15-szörös a piacon a gáz és az áram ára is, de a rezsicsökkentés ekkor is védte az embereket. Ekkor rendeltük hozzá, hogy átlagfogyasztás mértékéig továbbra is mindenkinek megmaradnak a rezsicsökkentett árak, és átlagfogyasztás felett pedig szintén kedvezményes piaci áron kaphatják meg a magyar családok az áramot és a gázt" - tette hozzá Németh Szilárd.

Szerinte kijelenthető, hogy a rezsicsökkentés fenntartása gyakorlatilag háborús körülmények között és az energiaválság idején is meg tudta védeni a magyar családokat, és "így teszünk az elkövetkezendőkben, hiszen az új gazdaságpolitikát megtestesítő 2025. évi költségvetésnek is sarokköve a rezsicsökkentés fenntartása". Rá a jövő évi költségvetésben 880 milliárd forintot szabtak meg erre a célra.

Úgy értékelt, hogy a brüsszeli támadásoknál is erősebb támadások érkeznek a rezsicsökkentés ellen a hazai ellenzék részéről. "A brüsszeli álláspont mellé teljes egészében felcsatlakoztak", ami szerinte annál is inkább hiteltelen, mivel Magyar Péter és az egész brüsszeli frakció is él a rezsicsökkentés előnyeivel.

"A legdurvább támadás két nappal ezelőtt történt, amikor a háborús nyilatkozatot elfogadták az Európai Parlamentben. Akkor ezt a Tisza Párt teljes egységben, Magyar Péter vezetésével megszavazta, és ha mi nem tudunk az oroszokkal egy ilyen szankciós politika miatt megállapodni, illetve nem vehetjük igénybe ezt a piacot, akkor bizony nálunk négyszeresére-ötszörösére emelkednének abban a pillanatban a rezsiköltségek. Tehát rendkívül veszélyes, amit a Tisza Párt művel, és rendkívül veszélyes, hogy mindenáron szeretnék megszüntetni a rezsicsökkentést" – figyelmeztetett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×