eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: Pixabay

A kézilabda Eb miatt olcsóbbak lesznek egyes vonatjegyek

Kedvezményes árú jegyekkel, illetve a férőhelyek bővítésével és plusz járatok indításával is készül a MÁV-csoport a jövő héten csütörtökön kezdődő női kézilabda Európa-bajnokság debreceni mérkőzéseire.

A közlekedési vállalat és a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) keddi közös sajtótájékoztatóján Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója, valamint Ilyés Ferenc, az MKSZ elnöke írta alá az erről szóló együttműködési megállapodást.

Hegyi Zsolt elmondta, a MÁV-csoport számára "presztízskérdés", hogy az ehhez hasonló nagy, nemzetközi sportesemények lebonyolítása során is elsőszámú mobilitási partnerként legyen jelen.

"A legfontosabb a számunkra, hogy minden érdeklődő, néző, szurkoló, valamint a helyszínen dolgozó önkéntes is biztonságosan eljusson Debrecenbe, valamint érjen is haza, és mindezt a leginkább fenntartható módon valósítsuk meg" - fogalmazott a vezérigazgató. Hozzátette, aki bármelyik debreceni összecsapásra érvényes jeggyel, vagy az Eb-re szóló bérlettel rendelkezik, az a belépő mellé kapott elektronikus kuponkóddal a MÁV applikációban 2024 forintos, jelképes összegért válthat olyan napijegyet, amellyel a teljes magyarországi helyközi közlekedést igénybe tudja venni. Az önkéntesek szintén kapnak majd ugyanilyen kuponkódot.

"Mindemellett biztosítjuk a vonalellátást és a férőhelyeket, valamint bővítjük a vonatkocsik számát, a mérkőzések napjain pedig plusz vonatokat is indítunk. Az ezekre vonatkozó részletes információk a MÁV-csoport online menetrendi felületein elérhetők lesznek" - jelentette be Hegyi Zsolt. Jelezte, hogy folyamatosan figyelik majd az adott napi helyzetet, és szükség esetén további bővítésre is lesz lehetőségük.

Ilyés Ferenc kiemelte, hogy Debrecen "fantasztikus helyszíne" a hazai kézilabdasportnak, az Eb-n pedig a Főnix Arénában 24 mérkőzést rendeznek meg a december 10-ig tartó kontinenstornán.

"Ez lesz az első Eb, amelyen 24 csapat vesz majd részt, mi pedig azt szerettük volna, ha ez a torna nemcsak a debrecenieké, hanem mindazoké lenne, akik szeretnének ott lenni a helyszínen. Ezért fontos számunkra ez az együttműködés, hiszen ennek köszönhetően a késői időpontokban sorra kerülő meccsek után is még aznap haza tudnak érni a szurkolók" - mondta az MKSZ elnöke.

A MÁV-csoport közleménye szerint a MÁV-START a Debrecenből menetrend szerint 21:06-kor induló Tokaj InterCity-t szükség esetén több kocsival közlekedteti. Emellett a debreceni találkozók napjain az utolsó mérkőzéshez igazítva mentesítő vonatot indít a vasúttársaság Debrecenből Budapest-Nyugati pályaudvarra. A mentesítő vonat 23 órakor indul és csak Szolnokon, Kőbánya-Kispesten és Zuglóban áll meg. A december 5-én induló esti vonat vágányzár miatt Újszász felé a Keleti pályaudvarra közlekedik, emiatt Kőbánya-Kispestet és Zuglót nem érinti.

Az osztrák-magyar-svájci közös rendezésű kontinenstornán november 28-án Törökország, 30-án Svédország, december 2-án pedig Észak-Macedónia lesz a magyarok ellenfele a csoportkörben, egyaránt 18 órától Debrecenben. Az ugyancsak debreceni középdöntőbe az első két helyezett jut.

Címlapról ajánljuk

Elon Musk: Németországot csak az AfD mentheti meg

A világ egyik legazdagabb embere újabb nem rokonszenvezett a Scholz-kormánnyal, de a konzervatívok sem állnak közel hozzá. A német választókat már a kampány kezdetekor felszólította arra, hogy a radikális jobboldali AfD-re szavazzanak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×