Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Ügyészség

Büntetőfékezés az M7-esen: súlyos büntetést indítványoznak

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi Nagykanizsa irányába tartott az M7-es sztrádán, amikor Szántód közelében utolérte a lassabban haladó, és a belső sávban több másik járművet előző sértettet. A vádlott ekkor – mivel véleménye szerint a másik autó feltartotta a haladásban – többször villantott a távolsági fényszóróval, majd a későbbi előzése során obszcén kézjelzést mutatva is kifejezte nemtetszését a sértettnek, aki ezt viszonozta.

A vádlott ezután lassított, ezért a másik autó sofőrje a belső sávban megpróbálta visszaelőzni a férfit, aki azonban ezt észlelve – abból a célból, hogy a korábbi közlekedési szituáció miatt elégtételt vegyen – hirtelen a sértett elé vágott, majd forgalmi ok nélkül hirtelen fékezett. A mögötte haladó jármű vezetője ekkor szintén erőteljesen fékezett, azonban az ütközést elkerülni nem tudta, így hátulról a vádlott autójának csapódott. A balesetben szerencsére senki nem sérült meg.

A Siófoki Járásbírósághoz múlt héten benyújtott vádiratában az ügyészség a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés, és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×