Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A drónnal készült felvételen a megáradt Duna Kisoroszinál napfelkeltekor 2024. szeptember 20-án.
Nyitókép: MTI/Jánossy Gergely

Már a Dunakanyart ostromolja az árhullám, és nem fog megállni a fővárosnál

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint jelenleg Komáron térségében tart a Duna tetőzése, 790 centiméteren, ami egybevág a korábbi előrejelzésekkel. Különleges esemény, amely gondot okozott volna az az árvízi védekezésben, szerencsére csütörtökről péntekre nem történ.

Különleges esemény, amely gondot okozott volna az az árvízi védekezésben, szerencsére csütörtökről péntekre nem történ – mondta péntek reggel az InfoRádióban az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Ugyanakkor – tett hozzá – fakadó vizekre, buzgárokra és kisebb átfolyásokra van példa, amelyekkel dolga akad a vízügyes kollégáknak. Siklós Gabriella hangsúlyozta továbbá, hogy ha arról hallunk a sajtóban, hogy „ezt vagy azt elöntötte a víz”, akkor az általában ártér, de a védvonalakon, töltéseken és homokzsákolásokon nem merült fel olyan probléma, ami például szakadáshoz vezetne, nincs és nem is volt a védekezésben!

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint jelenleg Komáron térségében tart a Duna tetőzése, 790 centiméteren, ami egybevág a korábbi előrejelzésekkel. Emlékeztetett, 2013-ban a folyó 844 centiméteren tetőzött, tehát lehet, hogy még egy-két centimétert mozog majd a víz, az akkori értéktől nagyjából fél méterrel elmaradt majd most a vízszint. Az is egyértelműen kijelenthető, hogy az árhullám elérte a Dunakanyart, és a nap második felében (kora esti órákban) Esztergomnál várható a tetőzés, ahol hasonló különbségek várhatók a 2013-as tetőzéshez képest.

Mint az már többször elhangzott, az előrejelzések alapján – miután a felső Duna kapott némi csapadékot, illetve az olvadással is érkezik még vízutánpótlás – elnyúló tetőzésre, lassú apadásra kell készülni, ami fokozottabb védekezést igényel. Ez újabb árvízi csúcsot nem okoz majd, de vízügyes szemmel egészen biztosan elnyújtja az apadást, ezért jó néhány napig még – amíg másod-, harmadfokban vannak a folyók – marad a 24 órás vízőrszolgálat – mondta Siklós Gabriella.

A védekezést illetően kifejtette: az éjszakai órákban az állami védvonalakon a vízügyi vízőrszolgálat teljesít feladatot, az önkormányzati védekezésnél pedig – a vízügyesek felügyeletével – katasztrófavédelmi szakemberek és önkéntesek. „Ott van mindenki a gátakon, ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni, tehát mindenki figyel” – fogalmazott, arra is emlékeztetve, hogy lassan Budapest alatti szakaszra is összpontosítani kell majd, hiszen az árhullám nem áll meg a fővárosnál.

Végül, de nem utolsó sorban arra is kitért, hogy a szükségtározó megnyitásával sikerült „megskalpolni” az árvízcsúcsot a Lajtán, ami nagyon-nagyon lassan, de talán már apad, noha komoly mennyiségű vízutánpótlást kapott a vízgyűjtője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×