Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
SZÉP-kártyák
Nyitókép: Magyarország kormánya

Új jelenség tarolta le a Balatont

Több mint 9 milliárd forintot használtak fel keretükből nyáron a K&H SZÉP-kártya birtokosok, a top 3 nyári helyszín pedig Siófok, Balatonfüred és Sárvár.

Több mint 9 milliárd forintot nyaraltak el a K&H SZÉP-kártyatulajdonosok, vagyis ekkora összeget használtak fel június-július-augusztus folyamán, ami 5 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakához képest. Így a teljes forgalom az év első nyolc hónapjában átlépte a 20,6 milliárd forintot, ami azonban 2 százalékkal alatta marad a 2023 első nyolc havi eredményeknek.

A nyár folyamán a legnagyobb forgalom a hazai fürdővárosokban volt. Sorrendben Siófokon, Balatonfüreden, Sárváron és Hajdúszoboszlón költötték a legtöbbet a kártyabirtokosok. Nem fürdővárosként egyedül Nyíregyháza került be a top 5-be.

Volt miből fedezni a nyári kikapcsolódást, ugyanis a három hónap alatt közel 8 milliárd forint jóváírás történt a kártyabirtokosok számára, ami 7 százalékkal magasabb a tavalyi, ebben az időszakban történt jóváírásoknál. Az év első nyolc hónapját tekintve több mint 20,4 milliárd forint juttatást fizettek a cégek a kártyabirtokosoknak, ami 9 százalékos növekedés jelent az elmúlt év azonos időszakához képest.

Augusztusban átlépte a 43 ezret az elfogadóhelyek száma. Ráadásul több mint felüknél, közel 22 000 helyen már érintésmentesen – vagyis mobiltelefonnal és okoseszközökkel – is lehet fizetni.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

2025 őszén befektetési versenyt indítottunk a világ legismertebb AI-chatbotjai között: arra kértük őket, hogy azonos feltételek mellett, kizárólag tőzsdén kereskedett befektetési alapokból (ETF-ekből) állítsanak össze egy-egy portfóliót. A hat versenyző fejenként 25 ezer eurós, azaz akkori árfolyamon közel 10 millió forintos fiktív kezdőtőkét kapott, amelynek értékét azóta is nyomon követjük. Az első év eredményei meglehetősen látványosak: a legjobbak közel 17 százalékos nyereséget értek el, sőt, volt olyan chatbot, amelynek portfóliója időközben már 22 százaléknál is nagyobb pluszban járt – a november eleji amerikai tőzsdei esés azonban alaposan megkeverte a kártyákat. Most megnéztük, melyik mesterséges intelligencia bizonyult a legsikeresebb befektetőnek, és minek köszönhető, hogy nagy arányban képesek voltak legyőzni a hagyományos, globálisan diverzifikált "60-40" portfóliót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×