Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: dunacruises.com

A Dunán a Hableány, botrány is lett belőle

A hajó a Balaton után immár a Dunán szeli a habokat, ám vannak, akik lecserélnék a nevét.

A gróf Széchenyi Ödön által 1867-ben épített gőzhajó replikája korábban a Balaton egyetlen lapátkerekes személyszállító hajója volt, amivel Gróf Széchenyi István fiának kívántak emléket állítani, aki elsőként hajózott Budapestről Párizsig.

A korhű módon újjáépített, kétszintes fedélzetű hajó napjainkban rendezvényhelyszínként funkcionál, és ma már a Dunán teljesít szolgálatot. Itt azonban meglehetősen rossz emlékeket idéz fel a Hableány név a 2019-es budapesti hajókatasztrófa miatt, amiben 28 ember vesztette életét – írja a promotions.hu.

Többen jelezték is a cégnek, hogy nem szerencsés a névválasztás, de a válaszukban közölték, "ez a hajó viselte eredetileg a Hableány nevet, minden utána ezt a nevet viselő hajó már csak felhasználta azt. Ezen felül állítólag egy hajó nevét megváltoztatni sem »jó ómen«”.

A Balatonon a megdráguló kikötői díjak ellehetetlenítették a hajó használatát, így került a közel 20 méter hosszú, 43 tonnás hajó a Dunára, ahol történelmi járatként szeli a folyót a Margit híd és a Szabadság híd között.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

2025 őszén befektetési versenyt indítottunk a világ legismertebb AI-chatbotjai között: arra kértük őket, hogy azonos feltételek mellett, kizárólag tőzsdén kereskedett befektetési alapokból (ETF-ekből) állítsanak össze egy-egy portfóliót. A hat versenyző fejenként 25 ezer eurós, azaz akkori árfolyamon közel 10 millió forintos fiktív kezdőtőkét kapott, amelynek értékét azóta is nyomon követjük. Az első év eredményei meglehetősen látványosak: a legjobbak közel 17 százalékos nyereséget értek el, sőt, volt olyan chatbot, amelynek portfóliója időközben már 22 százaléknál is nagyobb pluszban járt – a november eleji amerikai tőzsdei esés azonban alaposan megkeverte a kártyákat. Most megnéztük, melyik mesterséges intelligencia bizonyult a legsikeresebb befektetőnek, és minek köszönhető, hogy nagy arányban képesek voltak legyőzni a hagyományos, globálisan diverzifikált "60-40" portfóliót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×