Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay.com

UniSpace: interdiszciplináris tudással „vértezi fel” a hallgatókat – már angolul is

Immár angol nyelven is elérhető a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, 21 magyar egyetem részvételével működő UniSpace program, amely egyedülálló posztgraduális képzési formát nyújt négy szakirányon az űrtevékenységgel kapcsolatosan.

A tárca közleménye szerint a program interdiszciplináris tudással „vértezi fel” a képzésben résztvevőket napjaink egyik leginnovatívabb iparága, az űrtudomány és űrtechnológia területén, olyan témákat érintve, mint az új magyar űrutazási program, a HUNOR, az űrgazdaság, űrpolitika és űrdiplomácia világa, az űreszközök működése és gyártása, valamint a mesterséges intelligencia űrtevékenységben betöltött szerepe.

Úgy folytatták, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem indítja a világűrpolitikai tanácsadó képzést, amelynek célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a világűr emberi felhasználásának jogi, politikai és gazdasági aspektusaival. A képzésről itt lehet tájékozódni.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem indítja az űrtudományi szakember képzést, ahol a hallgatók megismerkedhetnek az űrtudomány alapjaival és alkalmazásaival - tették hozzá.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen űrtechnológiai szakemberképzés indul, ahol olyan szakemberek képzése a cél, akik megalapozott műszaki tudással rendelkeznek az űrtechnológiai fejlesztések folyamatairól, az űrkörnyezet által a műszaki fejlesztésekkel szemben támasztott speciális követelményrendszerről - írták.

A Debreceni Egyetemen az innovatív táplálkozási és űregészségtudományi szakemberképzés célja az élő természettudományokban, azon belül is a táplálkozástudományban és az egészségtudományban jártas szakemberek képzése, akik multidiszciplináris megközelítésben képesek az emberek hosszan tartó űrutazásával, illetve exoplanétákon történő tartózkodásával kapcsolatos problémák kezelésére.

A UniSpace programról további információ itt érhető el; a képzésre a jelentkezési határidő augusztus 31. – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×